Sötét mód ikon
2026 június 08
Ismerkedjen meg BotTinával, a chatbottal

Ismerkedjen meg BotTinával, a chatbottal

Van, hogy napi 100 beszélgetést zavar le

Az osztrák energiaszolgáltatók közül elsőként a Wien Energie-nek, Bécs energiaszolgáltató vállalatának lett chatbotja tavaly nyáron. A BotTinára keresztelt virtuális ügyfélszolgálati munkatárs azóta naponta 80-100 ügyfélmegkeresést válaszol meg. Ezek főként a tarifákra, a szolgáltatás megrendelésének vagy lemondásának mikéntjére, illetve a költözés esetén való teendőkre vonatkoznak.

Bonyolultabb kérdéseknél, vagy ha az ügyféladatokra is szükség van, egy „valódi” ügyfélszolgálatos veszi át a beszélgetést. Ez történik egyébként akkor is, ha BotTina egymás után három kérdést nem ért meg, vagy az ügyfél egyértelműen kifejezi, hogy „egy igazi emberrel szeretne beszélni”. Természetesen a chat menüjében már a beszélgetés kezdetén le lehet cserélni a virtuális ügyfélszolgálatost egy hús-vér emberre.

Folyamatosan tanul

A live-chattel szemben, ami hétfőtől péntekig, 8 és 16 óra között elérhető, BotTina a nap 24 órájában várja az ügyfelek kérdéseit, ráadásul egyszerre korlátlan számú beszélgetést tud lebonyolítani. A rendszer folyamatosan tanul: a kezdeti 2.400 helyett már 5.500 kérdést tud megválaszolni és terméket is tud ajánlani.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

BotTinát a Wien Energie munkatársai fejlesztették ki a bécsi Onlim startuppal közösen. A Wien Energie több mint kétmillió embert, 230 ezer kereskedelmi és ipari létesítményt valamint közintézményt, illetve 4.500 mezőgazdasági üzemet lát el elektromos árammal, földgázzal és távhővel Bécsben, Alsó-Ausztriában és Burgenlandban.

Ezt olvasta már? Most születnek meg a jövő szakmái
Zajlik a robotizáció, előretör a mesterséges intelligencia és rohamosan fejlődik az űrkutatás is. A Marketwatch cikkében arra kereste a választ, milyen új munkahelyek jöhetnek majd létre a 2020-as években.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.