Sötét mód ikon
2026 június 09
Indonéz piacra teszi be a lábát a magyar fintech cég

Indonéz piacra teszi be a lábát a magyar fintech cég

Indonézia Délkelet-Ázsia legnagyobb gazdasága, az elmúlt fél évtizedben megközelítőleg 5 százalékos éves GDP növekedést volt képes fenntartani. 261 milliós népességének fele 30 év alatti.

Az ország legnagyobb informatikai és kommunikációs cégcsoportja a Telkom, amely több mint 130 millió ügyféllel rendelkezik. A telekommunikációs óriás részben állami, részben magántulajdonban van, részvényeit több nemzetközi tőzsdén is jegyzik.

Mérföldkő a magyar cég életében

A megállapodás értelmében a Telkom két lépésben végrehajtott tőkeemeléssel 30,4 százalékos tulajdonrészt szerez a Cellumban. A cég operatív irányítása továbbra is a jelenlegi menedzsment kezében marad.

„A Cellum számára a megállapodás fontos mérföldkövet jelent. Jóval több egy jelentős pénzügyi befektetésnél. A Telkom már korábban a Cellum fintech platformját választotta üzleti szolgáltatásaihoz, a mai nappal pedig az indonéz infokommunikációs piac vezető vállalata teljes mértékben elkötelezte magát az együttműködésünk mellett” – mondta a Cellum Global elnök-vezérigazgatója. 

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

„A partnerség lehetővé teszi számunkra, hogy üzleti tevékenységeinket magasabb szintre emeljük Indonéziában és térségében. A tőkeemelés pénzügyi szempontból erősebbé tesz minket, és tartani tudjuk termékfejlesztési és növekedési terveinket” – emelte ki Kóka János.

A digitális átalakulás szószólói

„A Telkom vezető szerepet játszik Indonézia digitális átalakulásában, amelynek a pénzügyi technológia nélkülözhetetlen eleme. A Cellum platformja biztos alapot nyújt számunkra olyan korszerű fintech szolgáltatások elindításához, amelyek könnyebbé teszik ügyfeleink életét, vállalati partnereinknek pedig új üzleti lehetőségeket jelentenek” – mondta a Telkom Indonesia médiáért és digitális szolgáltatásokért felelős alelnöke. 

„A közeljövőben számos tranzakciós szolgáltatást tervezünk indítani Indonézia egész területén” – jelentette ki Joddy Hernady.

„Amikor közép-európai üzletemberek fontos külföldi piacra szeretnének belépni, tipikusan a nyugati országokban gondolkodnak. A mi iparágunk azonban más: jelenleg a világ leggyorsabban növekvő fintech piaca Délkelet-Ázsia” – tette hozzá Kóka János.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.