Fejlődik a pénzügyi kultúra
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Igazgatóságának döntése nyomán 2018-ra három szervezet nyert el támogatást a jegybank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Civil Programja keretében meghirdetett, „Pénzügyi kultúra fejlesztő oktatási program a közfoglalkoztatottak számára” elnevezésű pályázatán.
A pályázatra idén augusztusban meghirdetett keretösszegből így összesen közel 18 millió forintot ítélt meg a nyertes nonprofit szervezeteknek, amelyek projektjeiket az idei év folyamán valósítják meg.
Az oktatási projektek, illetve az elmaradott térségekben a pénzügyi tudatosságot növelő kommunikációs programok megvalósítására nyolc pályázat érkezett be a jegybankhoz.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Széleskörű segítség
A megvalósuló pályázatok a közfoglalkoztatottak számára széleskörű segítséget jelentenek, hozzájárulva az eddiginél tudatosabb pénzügyi fogyasztói magatartás kialakulásához és megerősítéséhez.
Az MNB támogatásának köszönhetően a Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség – a helyi önkormányzatokkal és civil információs központtal is együttműködve – Szolnokon, Jászberényben, Jászárokszálláson és Salgótarjánban indít oktatás programokat a felelős hitelfelvételről.
A Merkating Nonprofit Kft. Jász-Nagykun-Szolnok megye 11 településén (Kengyeltől Mezőtúron át Tiszatenyőig) hirdet meg képzési lehetőségeket két lépcsőben, először a közfoglalkoztatottak jövendő oktatási mentorainak, majd (az ő segítségükkel is) maguknak az érintett fogyasztóknak.
A NÍVÓ Fogyasztóvédelmi Egyesület Komárom-Esztergom és Pest megye kormányhivatalaival, járási hivatalaival közösen dolgozva szervez oktatási programokat a két megye közel 15 településén a közfoglalkoztatottaknak.
