Sötét mód ikon
2026 július 24
Szétdarabolhatják a Samsungot

Szétdarabolhatják a Samsungot

Szenzációként szaladt végig az üzleti hírcsatornákon egy koreai lapinformáció. Miszerint kettéválhat a Samsung Electronics. A tervek szerint két önálló céget hoznának létre a társaságból és akár több tízmilliárdnyi extra osztalék kifizetése is lehetségessé válna. A hír hatására 1,6 százalékkal emelkedett a kurzus.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]

Régóta tartják a vasat a tűzben

Mielőtt a szívünkhöz kapnánk, nézzük meg közelebbről a Bloomberg értesüléseit is. Szóval az állhat a háttérben, hogy a cég egyik aktív kisbefektetője, az Elliott Management Corp. fogalmazta meg az átstrukturálási javaslatokat, mely többek között a feldarabolást, egy holding cég létrehozását, a Samsung amerikai bevezetését és akár 26 milliárd dollárnyi osztalék kifizetését is tartalmazzák.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A cég körüli botrányok miatt az átalakítás valóban időszerű. Olyan nagy meglepetésről mégsem beszélhetünk. Éppen másfél hónapja írtunk e hasábokon az Elliott terveiről. Ami már akkor sem volt újdonság, hiszen egy évvel korábban is megpróbálkoztak a cég átalakításával. Egyszerűen ezért, mert a nagyra nőtt családi vállalkozás elavult cégszerkezete miatt forognak diszkonttal a papírok a szektortársakhoz képest.

A politikai válság csak alkalom

Régi átalakítási tervekről van szó, amit előbb a Note 7 botrány tolt előtérbe, majd a múlt héten kiéleződött politikai válság újra alkalmat adott az ötletek felmelegítésére – vélekedett Blahó Levente, a Raiffeisen elemzője. Emlékeztetve, annak kapcsán került sor tüntetésekre Szöulban, hogy a jelenlegi adminisztráció a hatalmas családi vállalkozások szabályozásának szigorítását hirdette meg, ám ígéreteiből eddig semmit sem váltott valóra.

Formálódik a kompromisszum

Bár korábban az is fölmerült a Samsungnál, hogy elmozdítják Li Kun Hi cégvezért, s a fiát ültetik az elnöki székbe. Most erről már nincs szó. Elképzelhető, hogy formálódnak valamiféle kompromisszumos megoldás körvonalai.

Az osztalék mértéke is változhat, hiszen ha a cash-flowból levonjuk a Note 7 széria visszahívásának 17 milliárd dolláros költségét, akkor azt kapjuk, hogy a 26 milliárd dollár a szabad pénzeszközök fele lenne.

Fontos lépés lenne ugyanakkor, ha valóban bekerülne egy független tag az igazgatóságba. Amit már évek óta szorgalmaznak az amerikai befektetők. Míg a részvény tengerentúli bevezetése inkább csak a jövő zenéjének tekinthető, hiszen az a vállalati struktúra teljes átláthatóságát feltételezné. És ettől még nagyon messze áll a Samsung.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.