Körültekintőek a nők
„A női vásárlók nagyon gyakorlatiasak és nem becsülik alá a gépkocsi-választás fontosságát. Többnyire nem apróhirdetés útján vásárolnak, és a nehezen ellenőrizhető előtörténettel és okmányokkal rendelkező import gépkocsikat sem kedvelik. Szívesebben vásárolnak bevált, minősített telephelyekről.”
„Általában autószerelőjüket is magukkal viszik, aki segít nekik az autó műszaki állapotának ellenőrzésében. Ezt mi javasolni is szoktuk vásárlóinknak, akik akár az emelőn is átvizsgálhatják és saját diagnosztikai rendszerükre is csatlakoztathatják a kiválasztott gépkocsit” – mondta az AAA AUTO ügyvezető igazgatója, Karolína Topolová.
Praktikus szempontok
Magyarországon az AAA AUTO vásárlóinak közel 30%-át teszik ki a női ügyfelek, akiknek a vállalat statisztikái szerint 64,2%-a a ferde hátú autókat kedveli, 13,5% választ négyajtós modellt, míg 8,4% kombit. A nők praktikus szempontok alapján választanak gépkocsit. Elsősorban ez az oka annak, hogy többnyire kisebb autót vásárolnak, gyengébb motorral, mivel ezekkel könnyebb parkolni, és kevesebbet fogyasztanak a városban.
„A nők anyagi lehetőségeik és a család szükségletei szerint választanak autót” – tette hozzá Karolína Topolová.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
2015-ben a Suzuki volt a legnépszerűbb márka az AAA AUTO női vásárlói körében. A női vásárlóknak eladott gépkocsik 13 százalékát tette ki a Suzuki, ezt követte az Opel és a Volkswagen, 11 százalékos és 8,6 százalékos részesedéssel.
Az AAA AUTO magyarországi női vásárlói körében legnépszerűbb modellek 2015-ben
1. Suzuki Swift, 2. Opel Astra, 3. Opel Corsa, 4. Škoda Fabia, 5. – 6. VW Polo, 5. – 6. Toyota Yaris, 7. – 9. Suzuki Ignis, 7. – 9. Ford Fiesta, 7. – 9. Peugeot 206, 10. Ford Focus
Mérlegelés után döntenek
Az AAA AUTO-tól vásárló nők többsége a benzines autókat részesítette előnyben (76,2%) a dízellel szemben (23,8%), valamint 90,8 százalékuk kézi sebességváltós autót vásárolt. A szürke volt a legnépszerűbb szín (26%), megelőzve a kéket (15,2%) és a feketét (12,5%).
A praktikum fontosabb a nők számára, mint a kényelem, a harmadik legfontosabb szempont pedig a biztonság, de ha a választható extrákról van szó, a nők a biztonságot teszik az első helyre. Ezért vásárolt a nők 80,5 százaléka ABS-szel, 55,9 százalékuk pedig ködlámpával felszerelt autót. A döntés előtt a nők az átlagos üzemanyag-fogyasztást, a csomagtartó méretét és más hasznos funkciókat, például a tempomat vagy a telefon-kihangosító rendszer meglétét is mérlegelik.