Sötét mód ikon
2026 július 24
Így számolnak el a bankok az autóhitelesekkel

Így számolnak el a bankok az autóhitelesekkel

A lízingszövetség közleménye szerint az elszámolás az autóhitelesek esetében is a magánszemélyek által 2004. május 1. és 2014. július 26. között kötött élő szerződésekre vonatkozik, valamint azokra a megszűnt szerződésekre, amelyek bármilyen okból 2009. július 26-a után szűntek meg.

Nem forintosítják az autóhiteleket

Az érintettek az autókat finanszírozó pénzügyi intézménytől, lízingcégtől vagy banktól kapják meg az elszámolásról szóló levelet 2015. március 1-je és április 30-a között – közölte a Magyar Lízingszövetség. Az elszámolásban csak a fogyasztónak minősülő magánszemélyek érintettek, a cégekre nem vonatkozik a törvény.

Tájékoztatás

A Magyar Lízingszövetség az javasolja az érintetteknek, hogy tájékozódjanak az adott finanszírozó cég, sok esetben lízingtársaság honlapjáról az „Elszámolási és forintosítási információk” címszó alatt, mert ott minden fontos tudnivaló megtalálható.

A lízingszövetség kiemelte: fontos különbség ugyanakkor, hogy az autófinanszírozási konstrukciókra nem vonatkozik a forintosítás.

Elszámolás

Az elszámolásról szóló levél kézhezvétele után az ügyfélnek 30 napja van arra, hogy észrevételt tegyen a finanszírozó cég felé. Akiknek nincs kifogása, és élő szerződéssel rendelkezik, azokkal elszámolnak a finanszírozó cégek, mégpedig úgy, hogy első körben a lejárt tartozást csökkentik, második körben pedig a tőketartozást mérséklik az ügyfélnek visszajáró összeggel.

Akiknek lezárt szerződése van, azoknak az elszámolásról szóló levél kézhezvétele után nyilatkozniuk kell arról, hogy banki átutalással, postai úton vagy készpénzben – pénztári kifizetéssel – kérik a nekik járó összeget. Ha az ügyfél banki átutalást kér, akkor a finanszírozó cég az ügyfél nyilatkozatának beérkezése után 15 napon belül elindítja az utalást, a másik két esetben a finanszírozó társaság a lehető leghamarabb intézkedik a kifizetésről.

250 ezer szerződésre 100 milliárd

A Magyar Lízingszövetség szerint az elszámolás körülbelül 250 ezer szerződést és 300 milliárd forintos állományt érint. A szövetség becslése szerint az autófinanszírozási konstrukciókhoz köthető elszámolás 100 milliárd forintos kiadást jelent a lízingtársaságok számára, ugyanakkor a Magyar Lízingszövetség arra számít, hogy az elszámolás után a múlt évben jelentős növekedést elérő lízingpiacon folytatódik a bővülés.

Rámutattak: érdemes a nyilatkozatot minél hamarabb visszaküldeni, mert annál hamarabb jutnak a kérdéses összeghez az ügyfelek.

Megszűnt szerződések

Azok is a finanszírozó cégtől kapják meg az elszámolásról szóló levelet, akiknek a tartozása időközben valamilyen ok miatt egy követeléskezelő céghez került. Fontos ugyanakkor, hogy itt is csak azok érintettek, akik szerződése 2009. július 26-a után szűnt meg. Ezt követően a szóban forgó ügyfelekkel nem a járművet eredetileg finanszírozó cég – például lízingtársaság vagy bank -, hanem a követeléskezelő cég számol majd el – a visszajáró összeggel pedig csökken a követeléskezelőnél lévő tartozás – olvasható a közleményben.

A lízingszövetség arra is felhívta a figyelmet, hogy azért is fontos felkeresniük az ügyfeleknek az adott finanszírozó cég honlapját, mert van olyan tagvállalat, amelyik a megfelelő azonosítás után a részletes elszámolás megtekintéséhez is hozzáférést biztosít.

 

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.