Mindennapok kelléke a restrukturálás
Nagyon sok fizetési nehézségekkel küzdő vállalkozás használ mindennapjaiban egyszerű finanszírozás-átalakítási, azaz restrukturálási technikákat. Ilyen lehet a szállítók átütemezése, haladék kérése az adóhatóságtól, tulajdonosi forrásbevonás, nem termelő eszközök értékesítése és még sorolhatnánk.
Elveit tekintve a banki kötelezettségállományok restrukturálása sem különbözik ezektől. Gyakorlati megvalósítása jóval összetettebb és több munkával jár, de ez általában a szerződések komplexitása és persze a banki jóváhagyási folyamat elhúzódása miatt van így – áll az összefoglalóban.
Miről ismerszik meg az adósságcsapdában lévő vállalkozás?
– árbevétele némileg csökkent, miközben költségei (már csak a közműköltségek emelkedése és a minimálbér-emelés miatt is) nőttek,
– működési eredménye még pozitív, de az amortizáció pótlására (azaz az állagmegóvó beruházásokra) és az adósságszolgálatra már nincsen forrása,
– vevői lassabban fizetnek és a végérvényesen nem fizető, leírandó követelésállomány is több éve növekszik,
– sok hatékonyságnövelő intézkedésen van túl: a partnerekkel folyamatosan újratárgyalja a vevői és szállítói megállapodásokat, a készletszint pedig a lehetőségekhez képest minimálisra csökkent,
– korábbi devizahiteleit átértékelte, sőt jelentős részüket a finanszírozó bankok forintra váltották, így hatalmas árfolyamveszteséget könyvelt el,
– az elmúlt években jelentősen csökkent a tőkéje,
– a hitelek fedezetéül szolgáló eszközeit (ingatlan, gyártókapacitás) többször újraértékelte, így a 2007–2008-as piaci érték 60%-át érik, miközben a bankok fedezeterősítést kérnek,
– a cég 2–3 bankkal áll intenzív kapcsolatban, nehézkes az ügymenet és érzékelhető, hogy a bankok a folyamatos kivonulás (hitelállomány-csökkentés) taktikáját követik,
– de a társaság működik, termel, kereskedik, munkát ad, adót fizet (talán még késedelem nélkül).
Új helyzetet teremtett a válság
A válság első éveiben még tipikusan úgy reagáltak a tulajdonosok, menedzsmentek és finanszírozók, hogy a cég kinőheti a problémákat, mert úgy gondolták, hogy „semmilyen válság sem tart örökké”. A cég hozzányúlt a tartalékaihoz, leállította a beruházásokat, végül a tulajdonosok személyes vagyonukat kezdték „belapátolni”.
A válság ötödik évére azonban elfáradt ez a taktika: a tartalékok és a „párnacihába rejtett” pénzforrások elapadtak, a vállalat infrastruktúrája nem tartható fenn beruházás nélkül, és a tulajdonos sem tud pénzt bevonni.
Mit lehet tenni?
Vonjunk be friss tőkét a kötelezettségállomány rendezésére? Ezt az illúziót elfelejthetjük: senki sem fog pénzt betenni azért, hogy a finanszírozókat „kistafírozza”.
Az új befektető mai értéken akar beszállni és a jövőbe fektet. Ez pedig csak úgy valósítható meg, ha a tulajdonos feladja jövőbeni üzleti potenciáljának jelentős részét és leírja befektetését, a hitelezők pedig a hitelek komoly hányadát engedik el – hívja fel a figyelmet a bejegyzés írója.
Mindez nem elképzelhetetlen, de a cégben lévő finanszírozók (hitelezők, tulajdonosok) számára kínálkozik egy másik út is, amely a jövőbeni hozampotenciál („upside”) szempontjából kedvezőbb. Ez az út a köztük lévő együttműködés módosítása, teljes átalakítása, azaz a hitel restrukturálás.
A restrukturálás helyes irány lehe, ha az alábbi feltételek teljesülnek:
Együttműködés a felek között
A felek (finanszírozó bank[ok], ügyvezetők, tulajdonosok) közt megvan a szándék a jövőbeni együttműködésre. Tapasztalatok szerint ez a legfontosabb kérdés.
A restrukturálási tranzakciók leginkább a felek közti „kémiáról”, hitről és pszichológiáról szólnak. Nagyon komoly veszteségekben ül mindenki, sokkal egyszerűbbnek tűnhet ekkor mindent felborítani, nem törődve a következményekkel. Nem racionális viselkedés, de a válságok és krízishelyzetek az érintettekből gyakran logikátlan, üzletileg értelmetlen, legfeljebb rövid távú megoldást jelentő reakciókat hívnak elő. (Ha jól körbenézünk, azt látjuk, hogy ez igaz az államra, az intézményekre, a nemzetközi vállalatok egyes szintjeire és az egyénekre is.)
Akadnak sikersztorik is
Napjainkban számos vállalkozás küzd komoly pénzügyi nehézségekkel. Nem elég a bevétel, magasak az adók, a közműköltségek, a finanszírozási terhek folyamatosan nőnek, a vevők 2-3 hónapra fizetnek, miközben a szállítóknak és az alkalmazottaknak legfeljebb 15 napon belül utalni kellene – és még sorolhatnánk. Innen egyenes út vezet a bedőlésig… Ezek a nehézségek mindenkit sújtanak, mégis vannak cégek, amelyek képesek talpon maradni, sőt eredményesek és fejlődni is tudnak.
Sokszor érdekes játékelméleti dilemmákba csöppenhetünk: a döntéshozó rég nem a megbízója, azaz a tulajdonosi kör valós érdekeire fókuszál, de nem is sarkallja erre az őt körülvevő környezet sem. Akkor sikeres egy restrukturálási tárgyalás, ha ezt a konfliktushelyzetet is fel tudja oldani.
Kell a jövőkép!
A vállalkozásnak van jövőképe, egyedi üzleti pozíciója. Ez teremti meg azt a szituációt, hogy legyen miről beszélni a jelenlegi szereplők közt. E helyzet általában az, hogy a cég tőkeértéke alacsony, akár nulla. Normál esetben azonban egy cég üzleti értéke nagyobb az egyes eszközök értékének kötelezettségekkel csökkentett összegénél. Komoly súllyal esik a latba a termelési, értékesítési, működési know-how, a szaktudás, a kapcsolatrendszer is.
Ha ezek az értékek jelen vannak, akkor a finanszírozóknak jobb megoldás ezeket az erőforrásokat a térülés reményében tovább alkalmazniuk, semmint átvenniük az eszközöket és mindent újraépíteniük.
Újjá kell szervezni a működést
Készpénztermelés nélkül nincs miről beszélni. Szép dolog a jövőbe vetett hit, de ma kell életben maradni. A restrukturálás során már nem arról van szó, hogy a hitelezők még több pénzt tesznek a rendszerbe. A potenciális, új, külső finanszírozók pedig leginkább profik, akik csak arra várnak, hogy a bentlévők bedobják a törülközőt. Nagyon gyorsan elérhető pozitív működési eredmény nélkül esély sincs a restrukturálásra. Éppen ezért az adósságkonszolidációt minden esetben a működés újjászervezése kell, hogy kísérje.
Realizálni a veszteséget
Végül pedig elengedhetetlen, hogy a feleknek lehetősége adódjon a veszteségek részbeni realizálására. Ez tőkeerő (és elszántság) kérdése. Nehéz egy banknak meghoznia a szükséges döntéseket, ha a hitelek részbeni értékvesztésére nincs tartalék a szavatoló tőkéjében. A hazai piacon sajnos jellemzően ezzel kell megküzdeni.
A helyzet felismerése, a fenti feltételek teljesülése nagyon komoly elemzést igényel. Az ügyben érintett felek erre korlátozottan képesek „belülről”, ezért segítik a folyamatot gyakran szakértők, restrukturálási tanácsadók.
