Sötét mód ikon
2026 július 24
Így készülünk a vizes vb-re

Így készülünk a vizes vb-re

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke a szerdai elnökségi ülésen arról számolt be, hogy az eseményen a kormány, Budapest és a nemzetközi szövetség (FINA) vezetői is részt vesznek, továbbá megjelennek a magyar úszósport múltjának és jelenének legnagyobb csillagai is – tájékoztatott a MÚSZ.

Kiss László szövetségi kapitány jelentéséből kiderült, eddig 18-an teljesítették a nyári kazanyi világbajnoksághoz szükséges szintidőt, míg olimpiai A-szintje 13 versenyzőnek van. A szakvezető jelezte, a június végén, július elején esedékes győri országos bajnokságon teljesíthető még a vb-szint, azután alakul ki a végleges kazanyi csapat.

Szabó Tünde főtitkár arról számolt be, hogy rendben zajlanak a június 20-ai Magyar Úszás Napjának, azon belül pedig a FINA 10 km-es nyíltvízi világkupa-viadalnak az előkészületei.

Az elnökség ezt követően kijelölte a júniusi, bakui Európa Játékokra utazó csapatot, továbbá elfogadta a Sport XXI program támogatásának felosztásáról szóló javaslatot, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ösztöndíj-pályázatára benyújtott versenyzői névsort – utóbbiak közé a sportág öt, 2010-ben, illetve 2014-ben ifjúsági olimpiai aranyérmet nyert versenyző került.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.