Sötét mód ikon
2026 június 08
Így kaphatnak milliárdokat a társasházak

Így kaphatnak milliárdokat a társasházak

Áprilisban indul a pályáztatás

A pályázatban 5-60 lakásos épületek tulajdonosi közösségei igényelhetnek támogatást, pályázni a forráskeret kimerüléséig lehet majd. A magyarországi magánszemélyek tulajdonában lévő ingatlanok 70 százaléka, nagyjából 3 millió ingatlan energetikailag veszteséges. Az energiahatékonysági fejlesztésekhez minden eddiginél több forrás áll rendelkezésre a 2020-ig tartó uniós fejlesztési időszakban.

A rendelkezésre álló 120 milliárd forintos keretösszeg – ami az 50 százalékos saját erővel vagy hitel jellegű forrással kiegészülve 240 milliárd forint – lehetővé teszi a magyarországi lakásállomány nagy részének energetikai megújulását. A napelemek esetében akár évi 80 milliárd forint forrás áll majd rendelkezésre – tette hozzá. Elmondta, hogy a tárca számításai szerint lakásonként nagyjából 1,5-2 millió forint felújítási keretösszeggel lehet számolni, a saját erővel együtt.

Új technológiák

A Reneo nemzetközi megújuló energia szakkiállításon belül, az Öko City 2015 kiállításon szerdán bemutattak egy 2020-as előírásoknak megfelelő, közel nettó nulla energia-felhasználású épületet. A ház energiaigénye nyomon követhető egy interaktív táblán. A kiállításon a látogatók megismerkedhetnek a környezettudatos, energiabarát építkezéssel és a felújítás során alkalmazható technológiákkal.

A kiállítás központi része a kormányzati tájékoztatósziget, ahol jogszabályokról, energiahatékonyságról, az építési termékek új forgalmazási szabályairól, pályázati lehetőségekről adnak tájékoztatást az NFM, a Miniszterelnökség, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága szakemberei.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.