Sötét mód ikon
2026 július 23
Így indokolta Orbán az alaptörvény-módosítást

Így indokolta Orbán az alaptörvény-módosítást

Expozéjában a kormányfő úgy fogalmazott: a Magyarországért létrejött új egység nem jobb- vagy baloldali, hanem egyszerűen magyar; az új egység törekvése, hogy „megtartsa Magyarországot magyar országnak”.

Nem sok újdonsággal szolgált

Az új egység azért jött létre – folytatta -, hogy kifejezze azt „a magyar néplélekből származó elemi igényt”, miszerint „hozzájárulásunk és beleegyezésünk nélkül senki sem dönthet arról, kikkel és hogyan kívánunk együtt élni”.

Szavai szerint azért szükséges az új egységet alkotmánymódosítással – a hetedikkel – is kifejezni, mert a népszavazás a migránskérdésen túlnyúlva valójában az alkotmányos identitásunkról szólt. „Az alkotmányos identitás kérdése a jövő egyik fontos, de az is meglehet, hogy legfontosabb kérdése, és egyben a Brüsszellel fennálló vitáink summázata is” – fogalmazott a miniszterelnök.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”100″]

Veszélyben érzi a szuverenitást
Orbán Viktor azt mondta, a magyar önállóság ismét veszélyben van, mert újra nemzetközi akcióba léptek azok, akik szerint nincs már szükség a nemzetekre, akik szerint a világnak globálisan befogadónak kell lennie, a határokat el kell tüntetni, akiknek „az az álmuk, hogy a világ, de legalábbis Európa összeolvad egyetlen hatalmas tömeggé, amely eltünteti a nemzeti hagyományokat, kultúrákat, nyelveket és törvényeket”.

Így őrizné meg a sokszínűséget

Hangsúlyozta, ragaszkodnak hozzá, hogy minden nemzet dönthessen a saját sorsa felől, azt szeretnék, ha megőrizhetnék Európa sokszínűségét. Ezzel szemben – mondta – az európai egyesült államok, az új európai birodalom hívei fel akarják számolni a nemzeteket, „Brüsszel kezébe adnák a kulcsot, a felelős és demokratikus nemzeti döntéshozatalt felváltanák egy arctalan bürokrácia direktóriumával”.

Az alaptörvény módosítása arról szól, hogy az „európai szabad nemzetek és országok szövetségében hiszünk, és nem hiszünk egy Brüsszelből irányított birodalomban” – hangoztatta Orbán Viktor.

Ezért fontos a nemzeti eszme

A 20. században mindenhol a nemzeti eszme volt az, amely útját állta a birodalmi zsarnokságok kísérleteinek – mondta, hozzátéve: a magyar történelem kellő erővel bizonyítja, hogy egy nemzet a geopolitikai helyzet romlásával bármikor visszasüllyedhet egyszerű nemzetiséggé. Kossuth Lajost idézve kiemelte: „mi, magyarok európai nemzet akarunk maradni, és nem egy nemzetiség akarunk lenni Európában”.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Orbán Viktor arra kérte a pártokat, rövid időre tegyék félre pártpolitikai szempontjaikat. Október 2-án 3,3 millió baloldali, liberális, fideszes, kereszténydemokrata és jobbikos választópolgár állt ki Magyarországért, „javaslom, kövessük a példájukat” – kért támogatást a javaslatnak.

A miniszterelnök felszólalásában jelezte, hogy a vita későbbi szakaszában nem tud jelen lenni, mert Bajorországba utazik egy 1956-os megemlékezésre. Expozéja után a vitában Trócsányi László igazságügyi miniszter képviseli a kormányt.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.