A pénzügyi intézményeknek március elsejétől kellett megkezdeniük az elszámolást devizahiteles ügyfeleikkel.
Nincs roham a K&H Banknál
A K&H Banknál hétfő óta nem tapasztaltak kiemelkedő érdeklődést az ügyfelek részéről, de leginkább telefonon keresik meg a bankot. Megismételték, hogy a jelenlegi jogi szabályozás értelmében a K&H Banknak devizaalapú jelzáloghitelek esetében 2015. május 5-ig kell kipostáznia az ügyfeleknek az elszámolásról és forintosításról szóló levelet. A jelenlegi tervek szerint a K&H Bank 2015. március második felében számol el devizaalapú jelzáloghiteles ügyfeleivel. A forinthiteleket illetően az elszámolás az ügyfelekkel 2015. augusztus 1. – szeptember 30. között várható. A jóváírások összege nem publikus információ – írta a bank.
A CIB-nél már beindult a nagyüzem
A CIB Csoport elszámolással érintett társaságai (CIB Bank, CIB Lízing, CIB Ingatlanlízing) a vonatkozó törvényi előírásoknak megfelelően április végéig megküldik érintett ügyfeleiknek az elszámolásról szóló tájékoztatást. Az érintett társaságok megközelítőleg 200 ezer levelet küldenek majd ki.
Azok, akik részt vettek a kedvezményes végtörlesztésben, a vonatkozó jogszabály értelmében – tízezer forintos díj ellenében – 2015. március 1. és 31. között kérhetnek elszámolást a CIB-től, így ezzel kapcsolatban később állnak majd rendelkezésre adatok. A 2009. július 26. napján vagy az azt megelőzően megszűnt, és követeléskezelőre engedményezett szerződések esetén csak akkor készítenek elszámolást, ha az ügyfél igazolja, hogy a követelést vele szemben a követeléskezelő érvényesíti.
A CIB kitér arra is, hogy minden érintett panaszt tehet, ha nem ért egyet az elszámolásban foglaltakkal. Ebben az esetben a panaszt először a CIB-hez kell benyújtani írásban. A panasz benyújtására az érintetteknek az elszámolás kézbesítését követő 30 napon belül van lehetősége, a válasz megküldésére 60 nap áll a bank rendelkezésére.
A forintosítással érintett jelzálog alapú kölcsönszerződéseknél – a törvényben írt esetek teljesülése esetén – az ügyfél a forintosításról kapott szerződésmódosulás (tájékoztatás) kézhezvételét követő 30 napon belül írásban, az erre szolgáló nyomtatvány kitöltésével kérheti, hogy ne váltsák át a kölcsönét forintra, hanem az devizában maradjon. Ha nem ért egyet a módosulással, a szerződésmódosulástól számított 60 napon belül felmondhatja a szerződést.