Sötét mód ikon
2026 július 25
Így fejlesztik a közigazgatási szolgáltatásokat

Így fejlesztik a közigazgatási szolgáltatásokat

Az internet felé nyitnak a kormányablakok

312 milliárd forintot különített el a kormányzat e-közigazgatási fejlesztésekre a Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent Közigazgatás- és Köszolgáltatásfejlesztési Operatív Program (KÖFOP) éves fejlesztési keretében. Az éves fejlesztési keretben négy, a területi közigazgatás fejlesztését szolgáló projekt kapott helyet, melyek a kormányhivatalok számára nyújtanak informatikai megoldásokat.

Többek között ilyen lehet a kormányablakok úgynevezett „munkafolyamat-támogató rendszerének” fejlesztése, az elektronikus űrlapok kitöltésével és hitelesítésével otthonról intézhető ügytípusok körének kibővítése, az állami nyilvántartások közötti információáramlás továbbfejlesztése, valamint az önkormányzati informatikai rendszerek és a hozzájuk kapcsolódó ügyintézések egységesítése.

„Ezeknek a fejlesztéseknek köszönhetően a közigazgatás eljárási és szervezeti folyamatai, velük együtt pedig az ügyintézés is egyszerűbbé és gyorsabbá, hatékonyabbá válhat, amiből mindenekelőtt a közigazgatás ügyfeleinek, az állampolgároknak és a vállalkozásoknak, de a közigazgatás dolgozóinak is jelentős előnye származik” – értékelt Gulyás Gyula, a cég igazgatásszervezés üzletágának vezetője.

Visszaszoríthatják a papíralapú ügyintézést

Mint arra a MultiContact szakértői rámutattak, miközben a kormányablakok egyre több feladatot, köztük okmányirodai feladatokat látnak el, a szükséges informatikai háttér hiányában az ügyintézők – az „azonnal intézhető”, például okmányügyek kivételével – sok esetben még csak annyit tudnak tenni, hogy tájékoztatást nyújtva segítik az ügyfeleket a papír alapú nyomtatványok, kérelmek kitöltésében, majd a beadványokat továbbítják a kormányhivatal illetékes szakterületének. Ugyanakkor a kormányablakok munkafolyamat-támogató rendszerének fejlesztésével a jövőben a papíralapú kérelmek továbbítása helyett közvetlen, a megfelelő informatikai szakrendszernek történő adattovábbításokra kerülhet sor, ami jelentős mértékben gyorsíthatja az ügyintézést.

A kormányablak-rendszer fejlesztésével emellett tovább bővül majd azoknak az ügytípusoknak a köre, amelyeket otthonról intézhetünk. Például a családtámogatási ellátásokat nem kellene papír alapon, személyes ügyintézés keretében kérelmezniük, hanem a kérelmüket otthonról, elektronikus űrlap kitöltésével és hitelesítésével tudnák közvetlenül beküldeni az ellátási igényt elbíráló hatóságnak. Ha pedig az űrlap kitöltésében elakadnának, akkor akár egy internetes (videochat) hívást is igénybe vehetnek.

Más területeken is várható fejlesztés

A nemzeti adatvagyon részét képező állami nyilvántartások közötti információáramlás továbbfejlesztése szintén az ügyintézések gyorsítását, hatékonyságuk javítását szolgálja. A fejlesztéseknek köszönhetően például a házasságkötéskor a névváltoztatásról értesítést kaphat minden érintett hatóság és a folyamatban lévő ügyekben nem kell külön bejelenteni a névváltozást.

Végezetül az önkormányzati informatika standardizálása a különböző informatikai rendszerek, valamint a hozzájuk kapcsolódó ügyintézések egységesítését foglalja magában; ennek érdekében az önkormányzatok a legkorszerűbb informatikai eszközöket, köztük felhőbe integrált alkalmazásokat vehetnének igénybe a jövőben.

„Az elmúlt másfél évtized közigazgatási fejlesztéseinek alapkérdése az volt, hogy az ágazati rendszereknek – mint például a munkaügyi, nyugdíj- vagy egészségügyi rendszerek – mi lesz a viszonya a kormányhivatalok feladatellátását támogató fejlesztésekkel. A KÖFOP fejlesztései nem számolják fel az ágazati rendszerek önállóságát, ugyanakkor azokra ráépülő és a kormányhivatalok széleskörű feladatellátását támogató komplex és integrált megoldásokra van szükség ahhoz, hogy megvalósuljon a hatékonyan működő, szolgáltató közigazgatás” – zárta gondolatait Gulyás Gyula, a MultiContact Consulting Kft. igazgatásszervezés üzletágának vezetője.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.