Sötét mód ikon
2026 július 23
Így erősít az Uber

Így erősít az Uber

Népszerű az alkalmazás

Hogyan működik az uberCOMMUTE? Az autósok bejelentkeznek az applikációba és megadják az úti céljukat. Ezután az Uber megmutatja nekik azokat az utasokat, akik hasonló úti cél felé igyekeznek, valamint kiszámolja az autó megosztásáért járó fizetséget. A sofőr ez alapján eldöntheti, hogy felveszi-e az utast vagy sem. Az utas számára az Uber a már megszokott módon működik.

A felhasználói aktivitás a kínai sofőrök és utasok körében kiemelkedő, az Uber ezért döntött úgy, hogy most először az Egyesült Államokon kívül, Kínában indít el egy új szolgáltatást. Idővel a világ más városaiban is be kívánják vezetni ezt a megoldást annak érdekében, hogy minél többen tudjanak élni a carpooling, vagyis a telekocsizás lehetőségével, amelynek köszönhetően csökkennek az utazás költségei és mérséklődnek a forgalmi dugók.

Autó gombnyomásra

Világszerte rengetegen panaszkodnak a forgalmi dugókra, különösen csúcsidőben. A torlódások részben a tömegközlekedés fejlesztésével csökkenthetőek, de ez önmagában nem elég: az ilyen beruházások költségesek, kivitelezésük pedig évekig is eltarthat, és persze nem mindenkinek van lehetősége metró- vagy buszmegálló közelében lakni.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Az Uber és a hozzá hasonló autó- és utazásmegosztó rendszerek jóval hatékonyabbá tudják tenni a már meglévő infrastruktúrát. Az olyan nagyvárosokban, mint San Francisco, New York, Chengdu vagy Párizs, már olyan sokan használják az Ubert, hogy gyakran több utas ugyanabban az időben szeretne hasonló útvonalon közlekedni a városban. Ők az olyan megoldások segítségével, mint amilyen az uberCOMMUTE és az uberPOOL, közösen utazhatnak egy az autóban, egyaránt csökkentve ezzel saját kiadásaikat és a közúti forgalmat – áll az Uber közleményében.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.