Átalakulás és stabilizáció
Mozgalmas éveken van túl a 4iG – mondta el Fehér István, a cég Igazgatóságának tagja és egyik fő tulajdonosa. A vállalat 1990-es alapítása miatt negyedszázados történelmet tudhat magáénak, mégis a közelmúlt hozott nagy változásokat. A 2009-2012 közötti pénzügyi válság az IT-szektort is érzékenyen érintette, hiszen visszaestek a megrendelések, kisebb volt a bevétel. 2012-re az akkor még FreeSoft nevet viselő cég új piacokat szerzett és stabilizálta helyzetét.
A 2012-15 közötti időszakban a tudatos építkezés és a stratégiaváltás került előtérbe. Ennek részeként változtatták meg nevüket, 2014 tavaszán így lett a cégcsoport a négy “i”, vagyis az international, az innovative, az IT, és az investment megtestesítője. A vállalat az egyik legnagyobb magyar tulajdonban lévő IT-cég itthon, piaci helyzete stabil, profittermelő képessége növekedett, így elérhető közelségbe került a nemzetközi terjeszkedés is.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]
Fontos a tőzsdei szerep
A technológiai vállalat részvényeit 2004-ben vezették be a Budapesti Értéktőzsdére, papírjai a Standard kategóriában forognak, jelenlegi árfolyama 2000 forint. Az emelkedő profit miatt 2015-ös eredménye után 100 forint osztalék kifizetéséről döntött a cég közgyűlése, így 2013 után már másodízben kapnak osztalékot a befektetők – mutatott rá Fehér István. Ez névértékre vetítve 10 százalékos, az aktuális árfolyam tekintetében pedig 5 százalékos hozam realizálását jelenti a részvényeseknek.
A menedzsment tőzsdei stratégiájában növelni szeretné a részvényesi közkézhányad mértékét. Jelenleg ez 35-38 százalék között van, három éven belül 50-60 százalékra emelnék. A célok között szerepel a forgalomnövekedés elérése is, 2015-ben már fokozottabb tőzsdei érdeklődés mutatkozott a részvények iránt.
Így teljesített a cég 2015-ben
A cég árbevétele tavaly 26,4 százalékkal nőtt, és megközelítette a 16,5 milliárd forintot. A kamatok, az adózás és az értékcsökkenés leírása előtti eredménye (EBITDA) pedig 927 millió forint lett, ami 2014-hez képest 53,8 százalékos növekedést jelent – mondta el Koppány Tamás, a társaság gazdasági vezérigazgató-helyettese.
Az árbevétel 64 százalékát a hardver- és szoftverértékesítés, 36 százalékát az informatikai szolgáltatások adták. A társaság konszolidált adózott eredménye tavaly 313,7 millió forintra csökkent az előző évi 348,2 millióról.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A tavalyi év legfontosabb változása az volt, hogy a cégcsoport valamennyi tagvállalata 100 százalékban a 4iG tulajdonába került, ezáltal az anyacég klasszikus holding struktúrában működhet. A vállalat csoportszintű tevékenységeit racionalizálták, így a cég működése költséghatékonyabbá válhat.
A cégcsoport árbevételének háromnegyed része üzleti ügyfelektől származik, ebben a szegmensben 2,2 milliárd forinttal nőtt az. Emellett a vállalat az új uniós ciklusban is versenybe száll olyan EU transzferből támogatott IT-projektek elnyeréséért, amelyek illeszkednek a profiljába.
Terjeszkedés a fő cél
A nemzetközi terjeszkedés a jövőbeli tervek egyik fontos pillére, a 4iG a DACH régióban (Németország Ausztria, Svájc), az Egyesült Királyságban, Közép-Európában és a nyugat-balkáni régióban terjeszkedne. 2016-ban már 130 millió forintos árbevétellel számolnak, 2020-ig az egymilliárd forintos árbevétel a cél.
A 4iG folyamatosan keresi az akvizíciós lehetőségeket is. Elsősorban olyan vállalatok jöhetnek szóba, amelyek magas hozzáadott értékű szolgáltatást végez és színesítheti a holding portfólióját.