Magyarország részben már tagja az euró övezetnek, hiszen a cégek, bankok egymás között euróban számolnak el, nem pedig volatilis forintban. A háztartások, illetve az állam nem tért még át a közös európai fizetőeszközre, ebből látszik, hogy ez az ugrás leginkább politikai. A gazdasági előnyöket és hátrányokat tekintve a legtöbb érv a hivatalos belépés mellett szólnak, mondta el Bod Péter Ákos.
Az euró bevezetése maximális stabilitást adhatna a forintnak, mely a gazdasági szereplőknek kiszámíthatóbb környezetet biztosítana. A szakember azt is hozzátette, hogy ahogy az országhatárokat is megszüntettük, a pénzügyi határok eltörlése is kívánatos. Európa eddig is tagolt volt, de most úgy néz ki, tovább osztódik. Kérdés, hogy ezekben a továbblépő európai kapcsolatokba ki hogyan tud bekapcsolódni.
Ha ezekben a kérdésekben sokszor megveti a sarkát egy ország vezetése, megeshet, hogy túl soknak bizonyul, és végül lekési a vonatot, véli Bod Péter Ákos.