Sötét mód ikon
2026 június 08
Ideje jobban odafigyelni az uniós pénzekre

Ideje jobban odafigyelni az uniós pénzekre

Vizsgálatok és tapasztalatok 

A számvevőszék közleménye szerint az eszmecserén Domokos László ÁSZ-elnök és Holman Magdolna tervezési igazgató vezetésével részletes tájékoztatást adtak az európai uniós források felhasználásáról, valamint a pénzek elosztásában közreműködő intézményeket érintő számvevőszéki ellenőrzésekről, elemzésekről.

A találkozón szó esett a magyar EU-tagság pénzügyi mérlegének elemzési tapasztalatairól, a 4-es metró beruházásával kapcsolatos, az ÁSZ által már 2010-ben feltárt szabálytalanságokról, valamint több, a bizottság által vizsgált témakörről is.

Új korszak indult

Az ÁSZ elnöke rámutatott, a közpénzügyek alkotmányos szintre helyezése, valamint az új számvevőszéki törvény 2011. július 1-jei hatályba lépése új korszakot nyitott a közpénzek, benne az európai uniós források felhasználásában és ellenőrzésében Magyarországon.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Domokos László összefoglalta, a 2010 óta a számvevőszéki ellenőrzések arra világítottak rá, hogy az európai uniós források lekötésének hatékonysága fokozatosan javul, ugyanakkor a 2007-2013 közötti programozási időszakban a folyamatot még hátráltatta a koncentrált stratégiai tervezés hiánya, valamint a források kifizetésének elhúzódása.

Stratégiai tervezés hiányában a támogatásra pályázók körében elsődleges szemponttá a források „elnyerése” vált. Mivel az uniós forrásokat nem befektetésként kezelték, így azok nem tudták a kívánt mértékben ösztönözni a munkahelyteremtést és a gazdaság élénkítését – tudatta a számvevőszék.

Megnézték a beruházásokat

Az Ingerborg Gräßle (EPP, Németország) vezette delegáció kilenc európai parlamenti képviselőből, az Európai Számvevőszék és az Európai Bizottság munkatársaiból állt. Olyan helyszínekre látogattak el, amelyeken EU által finanszírozott beruházások valósultak meg.

A Költségvetési Ellenőrző Bizottság az uniós kiadások felhasználásának jogszerűségét és hatékonyságát ellenőrzi. Ezt a munkát segítik a tagállami és harmadik országokban tett látogatások, melyek során az uniós források felhasználást vizsgálja a bizottság. Az összes politikai csoport még 2016-ban hagyta jóvá a magyarországi látogatást, melyet egy 2011-es hasonló misszió előzött meg.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.