A negyvennapos böjt Jézus emlékét idézi

A húsvéti ünnepeket megelőzi a böjti időszak. A negyvennapos böjt a keresztény egyházban a húsvéti előkészület ideje, amelyet Jézus 40 napi böjtölésének és kínszenvedésének emlékére tartanak. Ilyenkor nemcsak a hús fogyasztása volt tilos, hanem a lakodalom, a bálozás, a zenés mulatságok is tiltva voltak. Böjt idején gyóntak, áldoztak, az egymással haragban lévők pedig igyekeztek kibékülni. Azonban az ifjúság körében az étkezési, szórakozási, mulatozási tilalmak ellenére jellegzetes szokások, játékok alakultak ki, amelyeket főként böjti vasárnapokon végeztek. Ilyen volt például a körtánc jellegű karikázás, a csárdás jellegű szinalázás, vagy az úgynevezett mancsozás, amelyben magasba dobott golyókat kellett eltalálni olyan ütőkkel, melyeket legények faragtak a nekik tetsző leányoknak. Szeged környékén is divatosak voltak a sportjellegű népi játékok például a köcsögdobálás.

A villőzés a tél, a betegségek elűzése

A villőzés hagyománya, hogy a tél, a böjt, a betegség megszemélyesítőjét, egy szalmabábút,a kiszét többnyire menyecskének öltöztették, amelyet a lányok énekelve végigvittek a falun, majd pedig vízbe hajítottak vagy elégettek. A húsvét a feltámadás, az újjászületés ünnepe: a keresztény egyház ilyenkor emlékezik meg Jézus feltámadásáról, és ilyenkor köszöntjük a tavaszt, a természet újjáéledését is. A húsvét időpontját 325-ben állapította meg a niceai zsinat, és a napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapot jelölte meg. Szinte minden népnél rengeteg szokás kötődik a húsvéthoz, még a kereszténységet megelőző időkből is, hiszen a tavaszt, a természet újjáéledését évezredekkel ezelőtt is megünnepelték. Éppen ezért sokszor fedezhető fel ellentmondás a húsvéti motívumokban és népszokásokban.

Vödörrel is locsolták a lányokat

A húsvéti locsolás alapja a víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit. Eredete a keresztelésre utal, valamint arra a legendára, amely szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat a zsidók locsolással akarták elhallgattatni. A népszokások szerint a férfiak ilyenkor sorra járták a házakat és különböző énekek, versek kíséretében locsolták meg a nekik ezért cserébe tojást adó lányokat. A locsolkodás magyar húsvéti hagyomány. E szokás szerint húsvéthétfőn hajnaltól kezdve a fiúk vízzel, újabban csak illatos kölnivel locsolják meg az ismerős lányokat. Vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték, ugyanis még ötven évvel ezelőtt is elterjedt formájában vödörnyi vízzel locsoltak, vagy az itatóvályúba dobták a lányokat, akik a nemes alkalomra a legszebb ruhájukban pompáztak. A városokban, illetve napjainkban a finomabb formája terjedt el, amikor illatos parfümféleséggel, locsolóvers elmondásával kell kiérdemelni a jutalmul kapott festett piros tojást.

A tojásfestés Jézus vére a tojásokon

A tojásfestés hagyománya szerint a locsolásért cserébe hímes, de legalábbis festett tojás jár a fiúknak. Sok változata és technikája létezik mind a tojáshímzésnek, mind a festésnek. Egy legenda szerint amikor Krisztus a keresztfán függött, előtte egy asszony egy nagy kosár tojással állt meg imádkozni, és Krisztus vére rácseppent a tojásokra. Ezért szokás a húsvéti tojást pirosra festeni. A vallásos magyarázaton túl a piros szín nemcsak a vért, az életet, hanem a szerelmet is jelképezi, és ezért a piros tojás szerelmi ajándék, szerelmi szimbólum is lehet húsvétkor. Egyes vidékeken szokás volt a kókányolás. A legények az ajándékba kapott tojásokkal játszották, két tojást addig kocogtattak össze, míg az egyik el nem tört. Akié ép maradt, az nyert. Kókányolásnak nevezték a tojásvágást is. A tojást letették a fal tövébe, és öt tyúklépés távolságból kellett belevágni a pénzérmét. Ha beletalált a pénzzel úgy, hogy az megállt a tojásban, akkor a kókányoló nyerte a tojást.

 A tojáspatkolás

A tojáspatkolást a szájhagyomány szerint eredetileg a kovácsok találták ki, hogy bizonyítsák kézügyességüket az év végén ajándékként elkészített „patkolt tojás” révén. Mára a patkolókovácsok és a háztáji baromfiak száma is megcsappant, maga a tojáspatkolás pedig furcsaságával és paradox képével a vásári mutatványok, kiállítások, vásárok és hagyományőrző táborok témájává vált. Magyarországon jelenleg legfeljebb néhány ember foglalkozik tojáspatkolással, amelyhez általában libatojást és ólomlemezt használnak. A tojás karcolt és festett „hímes” formában egyébként is kedvelt alanya a díszítésnek, önmagában pedig a termékenység és a kezdet jelképe. Székesfehérvári a tojáspatkoló világrekorder, Koszpek József, aki rekorder, mivel 1119 darab, kézzel készített patkót helyezett el egy strucctojáson.

 Komatálküldés fehérvasárnapon

A tavaszi népszokások között is szerepel a komatálküldés. Ez a húsvétot következő fehérvasárnapon volt szokásos. Ezt a komatálat ma már inkább csak az ország egyes részein, Dunántúlon, főleg Somogy és Zala megyében és a palócoknál ismerik. A komatál- vagy mátkatálküldést főként fiatal lányok gyakorolták, de előfordult az is, hogy leány fiúnak küldte, vagy fiúk egymásnak küldték. A komatálat küldők egymást testvérré fogadták, sírig tartó barátságot kötöttek, s ezután magázták és komának, a lányok pedig mátkának nevezték egymást. A komatál küldése a komálás ősi népszokásának része volt, illetve kifejezhette a gyermekágyas anyák iránti figyelmességet.

A keresztszülőség megünneplése, a komálás egyik lehetséges része volt, hogy ünnepélyesen bejelentették a következő megszületendő gyermek keresztszülőinek a nevét. Ha a koma (komaasszony) nem tudott jelen lenni, a komaság szándékát és tiszteletét azzal fejezhette ki, hogy komatálat küldött. Ez lehetett jelképes (piros tojás, alma, füge, pattogatott kukorica), vagy valódi bőségtál is. A komatál a lehetőségekhez mérten gazdag, tartalmas ebéd és bor volt, vidékenként változóan kettő-kilenc napig a szülés után. Egyes helyeken az asszonyavatásig vittek komatálat. A tál vivője a szokás szerint erőt, egészséget, bő tejet kívánt az anyának, kikérdezte, hogy ment a szülés, és ellátta jótanácsokkal. A komatál küldésnek külsőségekben is megadták a módját. Az ételeket a legszebben díszített edényekben (komaszilke, komacsésze, rétestál), dúsan hímzett terítőkkel letakarva, átkötve vitték. Ezek az edények aztán a fiatalasszonynál jól látható díszhelyre kerültek.

A nyuszi a gyermekfolklór része

A húsvéti nyúl vagy húsvéti nyuszi, hagyományosan a húsvét ünnephez kötődő figura, a Mikuláshoz hasonlóan a gyermekfolklór része: a gyermekek „hisznek” a húsvéti nyúlban, amely tavasszal, ajándékot hoz nekik. A hagyomány Nyugat-Európából terjedt el, azonban a kontinens keleti felében, Magyarországon is régi tradíció. Magyarországon és többek közt az Egyesült Államokban általánosan ismert hagyomány a húsvéti fészek készítése az ajándék és a húsvéti tojások számára. A húsvéti nyúl egyes források szerint a 16. századi Németországban vált a keresztény ünnepkör részévé, itt készítették az első kosárfészket és később az első édességből készült nyulat. Azonban Franciaországban és Belgiumban a tojásokat nem a húsvéti nyúlhoz kötik, hanem azt mondják, hogy a húsvéti harangok pottyantják le őket.

A fészekrakás valószínűleg abból vezethető le, hogy a nyugati kultúrákban ábrázolt nyúl általában a Lepus fajhoz tartozik, amely abban különbözik más nyúlfajoktól, hogy nem üregben él, hanem fészket rak, kicsinyei nyitott szemmel születnek, teste nagyobb és füle hosszabb. A tojás, ahogy a nyúl is, már az ókor óta termékenységi szimbólumok, mivel a nyulak nagyon sok utódot nevelnek fel, a tavaszi napforduló idején a föld megnövekvő termékenysége jelképének tartották őket. A magyar Nyúl községben a névazonosság külön ünneplésre ad alkalmat: húsvétkor hagyományosan két napig tartó rendezvénysorozatot szerveznek, amelynek része a „FUT a NYÚL” futóverseny.