Sötét mód ikon
2026 június 08
Hová rohan a jenpiac?

Hová rohan a jenpiac?

Korán keltek a japán jegybank szigorítására spekulálók. Miközben reálisan csak 2019-ben nyerhetnek teret a héják a galambokkal szemben, a türelmetlen piac már ezt a távoli horizontot árazza.

Ambivalens a piac

Egészen ambivalens a jen piaca – mondta Varga Zoltán, az Equilor senior elemzője, hozzátéve: a befektetők már előre tekintenek, miközben a jegybank folyamatosan fékez.

Messze még a 2 százalék

Miközben ma reggel is folytatódott a japán jen erősödése, a befektetők arra számítanak, hogy a jegybank hamarosan – legalább verbálisan – megkezdheti az ultralaza monetáris politikai álláspontról való elmozdulást.

Ám a jegybank részéről hetente több alkalommal megerősítik, amint erre ma is sor került, hogy amíg nem sikerül tartósan elérni a 2 százalékos inflációs célt, a jelenlegi monetáris eszköztár érvényben marad. Ráadásul a decemberi adat is mindössze 1 százalék volt éves összevetésben.

Kedvező adatok érkeztek

Ma hajnalban azonban kedvező adatok érkeztek – magyarázta Varga Zoltán, s ennek köszönhető a jen további erősödése: az ipari termelés decemberben 2,9 százalékkal nőtt, miközben csak 2,7 százalékos bővülésre számítottak, a kapacitáskihasználtság pedig 2,8 százalékkal emelkedett.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Az utóbbi emelkedése előbb-utóbb problémát is okozhat, s éppen a jegybank hívta fel rá a figyelmet, hogy a munkaerőhiány és a magas kapacitáskihasználtság előbb-utóbb visszafoghatja a japán gazdaság további bővülését.

Mit mutat a chart?

A heti felbontású dollár-jen grafikonon látható – folytatta a senior elemző, hogy a héten kiesett egy majdnem egy éves kereskedési sávból a jegyzés, mely 108,20 és 114,50 között húzódott.

A grafikon alapján további erősödésre számíthatunk a jen piacán, a következő fontos támasz 105-nél található. Ezt követően indulhat majd korrekció, de amennyiben esetleg a 105-ös szint is megsérülne, akár 100-ig is eshet az árfolyam, e forgatókönyvnek azonban jelenleg igen kicsi az esélye – tette hozzá.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.