
Horvát céggel üzletel a Mol
A Mol még nem erősítette meg
Az erre az évre hatályos szerződés 100 millió kuna (4201 millió forint) értékű nyersolaj szállítását teszi lehetővé a Molnak a Janaf vezetékrendszerének Omisalj-Gola szakaszán keresztül. A Janaf a múlt hónapban több külföldi olajvállalattal is írt alá szerződést félmilliárd kuna értékű nyersolaj szállításáról.
A Mol nem erősítette meg a hírt, de egy februári befektetési prezentációjából kiderül, hogy a vállalat tavaly 1,2 millió tonna kőolajat szállított fel az Adriai-tengerről a Janaf olajvezetékein keresztül, erre az évre pedig körülbelül 1,5 millió tonna szállítását tervezi.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]
Jól megy a horvát cégnek
A horvát olajvezeték üzemeltető vállalat 2015-ben 726,7 millió kuna ( 3 0, 5 milliárd forint) összbevételt könyvelt el, ami 48 százalékkal több, mint az előző év ugyanezen időszakában volt. Az említett időszakban 203,4 millió kuna ( 8, 5 milliárd forint) nettó nyereséget ért el, kétszer annyit, mint 2014-ben. Tavaly a Janaf alaptevékenység bevétele 657,4 millió kuna volt, ami 47,5 százalékkal nőtt 2014-hez képest. Csak külföldi eladásból 439,2 millió kuna bevételre tett szert, ami 63,4 százaléka az összbevételének, és 59,6 százalékkal növekedett 2014-hez képest.
A zágrábi székhelyű vállalat üzemelteti az 1974 és 1979 között megépült horvát olajvezetéket, amely hazai és külföldi felhasználók számára is lehetővé teszi a nyersolaj szállítását. Tevékenységének kisebbik részét az olaj és az olajszármazékok raktározása, valamint a folyékony rakomány átrakodása teszi ki. A Janaf tagja a mediterrán olajipari csoportnak, a MOIG-nak (Mediterranean Oil Industry Group).