Sötét mód ikon
2026 július 23
Hollande nem éri be ennyivel

Hollande nem éri be ennyivel

„A terv megvalósításában kétségtelenül messzebb kell menni. Bővíteni kell majd a forrásokat” – mondta a francia elnök egy környezetvédelmi konferencián csütörtökön Párizsban. Hollande jelezte: azt szeretné, ha a csomag egy jelentős részét az energetikai, illetve ökológiai átmenetre koncentráló befektetések kapnák.

Juncker az Európai Parlament (EP) szerda délelőtti strasbourgi ülésén ismertette az általa vezetett, november elsején hivatalba lépett uniós javaslattevő-végrehajtó testület ötéves munkaprogramjának egyik legfontosabb pilléreként emlegetett befektetésösztönző csomagtervet. A 315 milliárd euró „megmozgatására” a tervek szerint az elkövetkező három évben kellene sort keríteni.

A befektetésösztönző csomag terve a köz- és magánszektor együttműködésének koncepcióján alapul, abból a feltételezésből kiindulva, hogy bizonyos közösségi források célzott felhasználása sokszoros értékű magánbefektetésekre bátorítja majd a piaci szereplőket, vagyis „pihentetett” pénzeket hoz az üzleti vérkeringésbe. Növelni kívánják az Európai Befektetési Bank és más európai hitelintézetek hitelezési képességét, továbbá elő akarják segíteni a tagállamok infrastrukturális jellegű, illetve az egységes piac megteremtésének irányába mutató befektetéseit.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.