Amikor a Kincstár kibocsát egy csekket, a bank jóváírja azt a jogosult bankszámláján. Vagyis a bank pénzt teremt. A kincstári kötvények összegyűjtik a pénzt, de ez a kifizetéshez közvetlenül nem szükséges.
Adósságplafon
Ezekben a napokban ismét az amerikai adósságplafon felemelésével összefüggő viták nyomasztják a piacokat, pedig, ha az USA történetén végigtekintünk, jól látszik, hogy a probléma azóta létezik, amióta az Egyesült Államok: ez idő alatt mindössze egyetlen olyan esztendő volt (1835), amikor nem volt adósság. Herbert Hoover (1929-1933) óta minden elnök időszaka alatt magasabb lett az amerikai deficit. Az adósság felső szintjét 1962 óta 74 alkalommal emelték.
Amikor a Kincstár kibocsát egy kötvényt, azzal pénzt szed be. A bankok jobban kedvelik a kötvényt, mint a pénztartalékot, mert az előbbi jobb hozamot biztosít.
Közgazdaságilag nem lenne kötelező a kötvénykibocsátás. Lehetne úgy is, hogy a Kincstár a csekk jóváírása miatt tartozna a banknak, amit valamilyen megállapodással időnként rendeznének. De egyszerűbb a kötvényekre jól kialakított formát használni. Ez azért nyilvánvaló, mivel jelenleg a Fed sok kötvényt azért vásárol vissza a harmadik mennyiségi lazítási (QE 3-as) programja keretében, hogy azzal pénzt pumpáljon a gazdaságba.
Elhagyhatná a Kincstár a körülményes kötvényeket, és saját pénzéből átutalná a számláit, mint bárki más? Gazdaságilag természetesen igen. Miért nem így működik? Egyrészt a Fed folyószámlahitel szabályozása miatt, másrészt így nehéz vagy lehetetlen lenne megítélni, mennyi az államadósság, és az adósság felső határa is csak egy látszat lenne.
A jelenlegi törvények szerint a Kincstár a Federal Reserve által kezelt nyilvános adósságát nagyértékű, forgalomképes arany vagy platina érmékkel is fedezhetné. Ez az érme a törvény szerint nem számít adósságnak, és kibocsátása az adósságot csökkenthetné. (Bár pénzelméleti szempontból ez is egy hitelviszonyt jelképezne.)
Ez bizony egy ravasz trükk lenne. De éppen ugyanilyen az adósságplafon is! Jog szerint az elnöki hatalom lehetővé tesz egy trükköt egy másik ellenében! Miért nem lehet ezt megtenni? Az őszinte válasz: a rosszat feltételező alaptörvény csapdájába estek: Az amerikai Alkotmány I. rész, 8. fejezete szerint a Kongresszus kizárólagos joga „hitel formájában” pénzt kölcsönvenni az Egyesült Államok részére. Ezt a jogot nem ruházhatja át más kormányzati szervre. Az „adósság” szó magyarázata a 4. fejezet szerint csak kötvény és hasonló hitelviszonyt jelentő pénzügyi eszközt jelenthet, nem tartoznak bele például a „kötelezettségek“.
Ha a Kongresszus visszautasítja az adósságlimit emelését, az elnöknek nincs joga körbejárni a szenátorokat azzal, hogy szerinte mégiscsak emelni kellene. Maga a kérés is megsértené az Alkotmánynak a hatalmi ágak megosztásáról szól fejezeteit.
Elnöki jogkörben van viszont az új adók bevezetése, illetve minden olyan eszköz, ami nem tartozik a Kongresszus kizárólagos hatáskörébe.
Egy újdonsült közmondás szerint Amerikában előbb-utóbb minden nagy kérdés a Legfelsőbb Bíróságon dől el. Szembe kell nézni azzal, hogy az adósságplafon is oda kerül.
Vajon miért nem perelték be a hitelezők, a kötvénnyel rendelkezők, az alvállalkozók a szövetségi államot egy éve az akkori emelésnél? Mindegyik mondhatta volna, hogy az elvégzett teljesítménye ellenében joga van az ellenértékre, függetlenül az összadósság mértékétől. Vajon egy orvos, aki a Medicare keretében ellát egy 65 éven felüli beteget, mire számítson, ha a kormányzat azt is mondhatja, hogy fenntartja a jogát a nemfizetésre?
Feltételezik, hogyha az adósság felső határát meghaladják, az szörnyű dolgokkal jár.
Másrészt, ha az adósság felső szintjét nem emelik meg, szintén szörnyű dolgok történnek.
Valamelyiknek szimpatikusnak kell lennie. Csak ne kelljen rá sokat várni.
