A 4200 négyzetméteres gyártócsarnok átadásán Filip Csaba, a kft. ügyvezetője elmondta: a csaknem száz embert foglalkoztató ToolStyle az Európai Unió országai mellett Svájcba, az Egyesült Államokba, az Arab Emirátusokba, Katarba és Kínába exportálja termékeit. Vevőik között a legnagyobb a General Electric és a Bobs Group.
Exportra gyártanak
Francois Didier, a miskolci társaság francia tulajdonosa, az M-Plus Group elnöke azt mondta, hogy a 230 alkalmazottat foglalkoztató, öt – három franciaországi és két magyarországi – társaságból álló cégcsoport elmúlt évi konszolidált forgalma meghaladta a 30 millió eurót.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]
A nyilvános cégadatok szerint a 645 ezer euró jegyzett tőkéjű a Toolstyle az elmúlt évben 10 millió 210 ezer euró nettó árbevételt könyvelt el. A nyilvános cégadatok szerint árbevétele 2014-ben 8,5 millió eurót tett ki. Árbevételének mintegy 40 százaléka származik exportból. Adózott eredménye 2015-ben 757 ezer euró, 2014-ben 398 ezer euró volt.
Költenek a fejlesztésre
Francois Didier szerint a mostani beruházás jelentős mérföldkő a vállalkozás életében, amelynek köszönhetően a 2001-től érdekeltségükbe tartozó Toolstyle Kft. tovább bővíti kapacitását, modernizálja gyártási technológiáját és fejleszti munkakörnyezetét, ezért is vált fontossá régi, kinőtt, elavulttá vált miskolci telephelyük helyett újat építeni.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Ugyanakkor további technológiai fejlesztésre is készülnek, a teljes, 3,5 millió euróba kerülő projekt a jövő év közepére fejeződik be – jegyezte meg.
Francia befektetések
Arnaud Zerkovitz, Franciaország magyarországi nagykövetsége kereskedelmi kirendeltségének igazgatója azt emelte ki, hogy Magyarország kiszámítható gazdasági környezet a francia befektetőknek. Az országban eddig beruházó francia társaságok több mint 43 ezer embert foglalkoztatnak, éves összforgalmuk pedig meghaladja a 10 milliárd eurót – jegyezte meg.
Az új telephelyet Francois Didier, Arnaud Zerkovitz, Filip Csaba, Csöbör Katalin a térség fideszes országgyűlési képviselője és Pfliegler Péter Miskolc alpolgármestere adta át.
Környezetvédelem és energiahatékonyság
A Toolstyle az új telephely kialakításánál a gyártási hatékonyság mellett a környezetvédelmi és az energetikai hatékonysági szempontokat is figyelembe vette. Ennek keretében számos energiatudatos megoldást alkalmaztak – hívják fel a figyelmet közleményükben.
Ezek közül az egyik legjelentősebb újítás az, hogy figyelembe vették az épület tájolását. Így az irodarészleg a telek északi részére került, szokatlan módon a telephely bejáratával ellentétes oldalra. Ezzel a tájolással jelentős megtakarítást tudnak elérni az irodarészleg nyári időszakban felmerülő hűtési költségeinek a csökkenésével.
Emellett összegyűjtik és visszaforgatják az esővizet is, ezt alkalmaznak például a WC-k öblítéséhez. A gyártócsarnokba keletkező hulladék hőt pedig visszavezetik és felhasználják a telephely fűtésére.
Nyitott pozíciók az új telephelyen
A Toolstyle munkavállalóinak kétharmada fizikai dolgozó, akik mellett mérnököket, pénzügyi és logisztikai szakembereket alkalmaznak. A vállalat kiemelt figyelmet fordít a munkavállalóik folyamatos képzésére, fejlesztésére, hiszen a Toolstyle szerint a nemzetközi versenyképességük egyik alapja a piacképes szaktudással rendelkező munkaerő.

A vállalat így csak a tavalyi év folyamán 15 millió forintot fordított oktatásra, amely keretében az irodai dolgozók számítástechnikai ismereteket és angol nyelvet, míg az üzemi dolgozók forgácsolás technológiát, és CNC programozást tanulhattak. Emellett több munkavállalót támogatnak az érettségi vagy a diploma megszerzésében tanulmányi szerződés keretében.
A Toolstyle jelenleg is várja új munkavállalók jelentkezését, a szakmunkásokat illetően CNC gépkezelő CNC élhajlító, AWI hegesztő, minőségellenőr és lakatos szakemberetek tekintetében. Emellett gyártástechnológus, tervező mérnök és hegesztő mérnök munkakörökben vannak nyitott pozícióik mérnökök számára.