2024 április 20

Hátránnyal indul egy vállalat, ha nincs saját weboldala?

Mennyire fontos az online jelenlét?

Az okostelefonok térhódításával egyre több időt töltünk online – a felmérések szerint naponta átlagosan több mint 5 órát. Eközben a kiskereskedelem tavalyi 4,6 százalékos bővülésével szemben az online piac ötödével tudta növelni bevételeit, amire a hazai cégvilágnak is reagálnia kell, és még inkább kihasználni azt a növekedésre.

„Az online jelenlét nagy lehetőségeket rejt a cégeknek, ezért tartottuk fontosnak megvizsgálni, hogy a hazai nagyvállalatok milyen arányban és hogyan képviseltetik magukat a világhálón. A felmérésünk eredménye szerint digitálisan van még hova fejlődniük, hiszen tízből hét vállalatnak van csak saját honlapja” – mondta el Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Mire használják?

A kutatás szerint a vállalatok szinte kivétel nélkül arra használják honlapjukat, hogy bemutassák termékeiket, szolgáltatásaikat, de minden nyolcadik céges honlapon már elérhető a webshop funkció is, további 8 százalékuknál pedig a rendelés is nyomon követhető.

„A vásárlók online kiszolgálása terén mindenképpen célszerű a vállalatoknak tovább fejlődni, mivel egyértelműen nagy versenyelőnyt jelent az online rendelés lehetősége. Egy nemrég ismertetett kutatás szerint idén év végére az online vásárlók száma elérheti a 3 millió főt. Érdemes tehát nyitni az új értékesítési csatornák, a digitalizáció felé, hiszen elősegíthetik a könnyebb és gördülékenyebb üzletmenetet” – tanácsolja a szakember.

A nagyvállalatok is ott vannak a közösségi oldalakon

Manapság a közösségi oldalakon való jelenlét is egyre inkább elvárás.

„A cégek többsége már felismerte a közösségi média erejét, hiszen több mint felüknek van Facebook oldala, és minden ötödik vállalatot megtalálunk a LinkedIn-en. A céges videós tartalmak előállítására azonban egyelőre még nem csaptak le a cégek itthon, csupán minden tizedik vállalatnak van Youtube csatornája, blogot pedig mindössze  a cégek 4%-a ír” – mondta el az eredmények alapján Patrick Van Overloop.