Sötét mód ikon
2026 július 23
Hatmillió dollárt fizettek Moholy-Nagy alkotásáért

Hatmillió dollárt fizettek Moholy-Nagy alkotásáért

Egy kiállítás segített

A Virág Judit Galéria munkatársa emlékeztetett arra, hogy a EM 1 Telephonbild mellett a művész egy másik munkája, az 1940-ben készült CH P. Space Modulator című alkotás is tetemes összegért, 792 ezer dollárért kelt el a Sotheby’s hétfői New York-i árverésén.

Mint mondta, azért is szerepelhetett Moholy-Nagy két alkotása is ilyen jól az aukción, mert a közelmúltban mindkét művet bemutatták a New York-i Guggenheim Múzeumban a Bauhaus kiemelkedő alakjáról összeállított retrospektív kiállításon.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

„Óriási siker volt ez a kiállítás, ami jól megágyazott a két kép sikerének a New York-i árverésen” – hangsúlyozta Kelen Anna, hozzátéve, hogy az EM 1 Telephonbild korábban egy jó nevű magángyűjtemény része volt. Jól dokumentált darab, amelyet korábban számos helyen kiállították és sokat reprodukálták. Fontos dokumentum a képről egy 1924-es kiállításról készült enteriőr fotó, amelyen szerepel ez az alkotás is – mondta.

Jó időszakban

Emellett a kép Moholy-Nagy életművének a legtöbbre értékelt és legerősebb művészi korszakában született, amely 1920-tól 1924-ig tartott, amikor a művész még Berlinben élt. Utána Weimarba ment és a Bauhaus tanára lett – részletezte.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Feltételezések szerint a telefonképek azért kapták ezt címet, mert Moholy-Nagynak volt egy olyan elgondolása, hogy a műalkotás folyamatát automatizálni kell – fejtette ki Kelen Anna, hozzáfűzve, hogy Moholy-Nagy úgy képzelte, hogy a művész nem vesz részt közvetlenül az alkotás folyamatában, csak betelefonál a gyárba és megmondja az ott dolgozó mestereknek a paramétereket: milyen színkódot és formát használjanak.

Az EM 1 Telephonbild így is készült: Moholy egyeztetett egy zománctárgyakat készítő műhellyel, ismertette tervrajzait és megmondta, hogyan nézzen ki pontosan a kép – mondta a művészettörténész.

Megdőlt a magyar rekord

Magyar alkotó esetében az eddigi aukciós rekordot Hantai Simon 1960-ban készült nagyméretű munkája, az M.A. 5 (Mariale) tartotta, amely 2013-ban csaknem 2,5 millió euróért kelt el a Sotheby’s egy párizsi aukcióján – emlékeztetett Kelen Anna, hozzátéve, hogy a magyar piacon a rekordot jelenleg egy Csontváry-kép tartja, amely 240 millió forintért cserélt gazdát 2014-ben a Virág Judit Galéria téli árverésén.

A Sotheby’s hétfői New York-i impresszionista és modern árverésének sztárja Edvard Munch (1863-1944) Girls on the Bridge (Lányok a hídon) című alkotása volt, amelyet a norvég expresszionista festőművész 1902-ben festett az Oslo-fjord egyik kicsiny falujában. A képért 54 millió dollárt fizetett egy műgyűjtő.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.