Sötét mód ikon
2026 július 23
Három százalék alatt a spanyol kötvényhozam

Három százalék alatt a spanyol kötvényhozam

Előzőleg, szerdán késő este a világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítő csoportja, a Moody’s negatívról stabilra javította a még éppen befektetési ajánlású spanyol államadós-besorolások kilátását, vagyis egyelőre elhárult az a veszély, hogy bóvlinak minősítik a dél-európai ország állampapírjait.

Óvatosságra intő jelek

A spanyol állampapírok egyre népszerűbbek a befektetők körében, mert a spanyol gazdaság a jelek szerint elkezdte a kilábalást az öt éve lefelé tartó hullámvölgyből. Néhány szakértő ugyanakkor arra figyelmeztetett: annak ellenére, hogy a spanyol gazdaság kijött a recesszióból, továbbra is gyenge a belföldi kereslet, és csökken az ipari termelés.

A csütörtöki kötvényaukción összesen 3,52 milliárd euró (1063 milliárd forint) értékben adtak el a meghirdetett négyéves és ötéves lejáratú papírokból. Előbbinél 2,18 százalék, utóbbinál 2,72 százalék volt az átlaghozam.

A spanyol állam ezzel idén eddig összesen 124,8 milliárd euró (37 ezer 700 milliárd forint) értékben bocsátott ki állampapírt, ami 3,5 milliárd euróval meghaladja az idei tervet. Az év végéig még egy kötvényaukciót tartanak.

 

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.