Sötét mód ikon
2026 június 09
Harcsaként húz a mélyben a magyar energetikai cég

Harcsaként húz a mélyben a magyar energetikai cég

Egy hét alatt 70 százalékot emelkedett az E-Star árfolyama. Igaz, a 99 forintos mélypontról 170 forint fölé nyúló rali csak önmagában mutat szépen, hiszen, jól emlékezhetünk, hogy 2011 nyarán még 10 ezer forint környékén, tavaly nyáron pedig ezer forint körül jegyezték a papírt.

Ha többet nem is, annyit talán mégis jelez ez a fenék közeli „harcsázás”, hogy a piaci szereplők pozitívan fogadták a menedzsment ajánlatát a jövő hét elejére kitűzött csődegyezségre. A regorganizációs terv 45,8 százalékos kielégítéssel számol a nem biztosított hitelezői kategóriában, ami elsőre tényleg jól hangzik, ám azt is észre kell venni, hogy az előzetes információknak megfelelően 15 évre oszlana el a kifizetés. Ezért a pénz időértékét is figyelembe véve, azt mondhatjuk, hogy a hitelezők kielégítése még a 20 százalékot sem fogja elérni.

Hogy mégis miért lehet vonzó a piac számára az ajánlat? Nos, talán azért, mert a javaslat elfogadása esetén elmaradna a korábban már beharangozott, s a jelenlegi 2,64 millió darabos részvényszámot legalább 5 millió és legfeljebb 50 millió darabbal hígító kibocsátás. Amiből egy testes pakettet már a korábbi zuhanás során beárazott a piac.

Vérmes reményeket mégsem fűzhetünk a részvénykibocsátás kiárazódásához, mert könnyen előfordulhat, hogy a jelenlegi menedzsment nem tud majd többséget szerezni az egyeztetéseken, ami azzal járna, hogy életbe lép a hitelért tőke konverzió. Ami végső soron nagytömegű részvénykibocsátáshoz és a papír erős hígításához vezetne.

Olyan köztes megoldás is elképzelhető, hogy valamennyi veszteséget a hitelezők írnak le, míg a másik oldal kibocsát valamennyi részvényt. Ez korlátozott mértékű hígítást eredményezhet.

A 2007-ben tőzsdére vezetett, elsősorban városok és intézmények fűtési, távfűtési rendszereinek felújítását és működtetését végző társaság nagyreményű kispapírként indult a BÉT-en. A kiszáradt hitelpiacon azonban letörtek a cég szárnyai, mert hiába bocsátottak ki kötvényeket, a banki finanszírozás nem tudott lépést tartani a növekedési tervekkel. Az aggodalmak nyomán lejtőre került a kurzus, s bő egy év alatt a száz forintos tartományba szánkázott az árfolyam. Egy lengyel hitel megállapodás még felcsillantotta a reményt, ám a sorozatos szerződésbontások már a működési problémákat jelezték. A kötvényhatáridők múlt őszi lejárta pedig csődbe kergette a céget.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.