2024 április 16

Harcolnak a horvátok az INA irányításáért

„A levélben Áldott leváltását kérjük, a kormányt pedig figyelmeztetjük a társaságban uralkodó helyzetre” – idézi a lap a meg nem nevezett INA-forrást. Hasonló levelet küldtek a kormánynak már júniusban – emlékeztet rá a lap, hozzátéve, hogy mindezt a részvényesi szerződés megváltoztatására irányuló horvát törekvés tükrében kell vizsgálni. A szerdán elküldött levelet Radimir Cacichoz, a kormány alelnökéhez és Slavko Linic pénzügyminiszterhez, valamint Mladen Pejnovichoz, az állami vagyonkezelő hivatal főnökéhez címezték. Ez az első lépés a részvényesi szerződés megváltoztatása felé. A horvát táborban tudatában vannak annak, hogy a döntést sokkal magasabban, politikai szinten kell meghozni, de valahonnan el kell indulni – írja a Jutarnji list.

A háború mostani fejezetét – úgy tűnik – az a kormányból érkező megjegyzés indította el, amely szerint az INA késlekedik az ez évre tervezett beruházások megvalósításával. A horvát igazgatósági tagok ugyanis felelősséggel tartoznak a vállalat üzletviteléért, amelyben az állam közel 45 százalékkal a második legnagyobb részvényes, de állításuk szerint nincs befolyásuk arra. A Mol 49 százalék tulajdonjoggal rendelkezik a cégben. A horvát kormány azonban a lap szerint nem sokat tehet. Áldott leváltását a horvátok felvethetik az üléseken, de ott leszavazzák őket. Másfelől mi tulajdonosként kérhetjük a közgyűlés szavazását, de ott is leszavaznak majd bennünket – írja a Jutarnji list anonim kormányforrásra hivatkozva. Az országos napilap az INA keddi igazgatósági üléséről azt közölte, hogy Áldott Zoltán az ülés elején a mobiltelefonok átadására szólította fel a horvát tagokat, akik először ellenszegültek, de az ülés elnapolásától tartva végül átadták készülékeiket.

A mobiltelefonokat azonban mindhárom horvát tag a saját titkárnőjére bízta, mert attól tartottak, hogy a magyarok „szkennelik”, ellopják a készülékben tárolt adatokat. Ez a részlet is bizonyíték arra, hogy mekkora a bizalmatlanság és bizonyos mértékben a paranoia az igazgatóság tagjai között – írta a Jutarnji list. A megbeszélés angolul folyt és a Jutarnji értesülései szerint Áldott Zoltán úgy vélte, hogy a felvetések a Mol ellen irányulnak, s a Mol helyett más részvényest keresnek a horvátok.

A lapnak név nélkül nyilatkozó forrás szerint az igazgatóság magyar tagjai ismételten megmutatták, hogy nem szeretnék, ha a horvátok belelátnának a vállalat operatív ügyeibe, ami abszurdum. Hozzátette: a magyarok azt akarják, hogy az igazgatóság a stratégiával foglalkozzon, a vállalatot pedig az ügyvezető igazgatók vezessék.

A Novi list szerint a három horvát igazgatósági tag a kormánnyal egyeztetve lépett fel a magyar dominancia ellen. A lap szerint egyelőre nem ismeretes, hogy a horvát fél feljelentést tesz-e, de konkrét lépések várhatók. A Novi list a keddi eseményeket a horvát kormány és a Mol közötti részvényesi szerződés megváltoztatása körül folytatott csendes háború kezdeteként értékelte. A lap Radimir Cacic keddi szűkszavú kommentárját idézve közli: a részvényesi szerződés akkor fog változni, ha ennek meg lesznek a feltételei.

Marijan Hanzekovic ügyvéd, aki hétfő este a horvát közszolgálati televízióban azt üzente a horvát tagoknak, hogy forduljanak a bírósághoz, nem kommentálta a lap által feltett kérdést, hogy megkereste-e már valaki a kormány vagy az INA igazgatóságának soraiból – írja a Novi list. A Molnak a horvát törvények, nevezetesen a kereskedelmi társaságokról szóló törvény szerint kell igazgatni az INA-t – jelentette ki a horvát ügyvéd. Amikor a részvények 25 százaléka volt a birtokában, a Mol többségi hatáskörrel rendelkezett, most meg olyan hatásköre van, mintha a Mol lenne a kizárólagos tulajdonos – idézi a lap Hanzekovicot. A Poslovni dnevnik állítása szerint Radimir Cacic már egy hete felkérte a Molt, hogy készítse elő javaslatait a részvényesi szerződés megváltoztatásával kapcsolatosan, ugyanakkor hozzáteszik, hogy ezt a Mol nem erősítette meg a lapnak. Cacic hivatala pedig azt üzente, hogy nem küldtek ilyen levelet és nem tettek lépéseket a tárgyalási folyamat elindítására.

Azon kívül, hogy a Mol nem tett eleget a horvát állammal kötött szerződésben foglalt minden kötelezettségének, a kormány tárgyalási pozícióját az előkészületben lévő bányászati, koncessziós és energetikai törvények adta feltételek is megkönnyíthetik – fejtette ki a lapnak Jasminko Umicevic kőolaj-tanácsadó, aki szerint a horvát kormánynak még azelőtt kellene lépni, hogy a Mol átlépi a 50 százalékos tulajdoni küszöböt, mert akkor már egy ilyen kezdeményezés értelmét veszíti. Az INA keddi igazgatósági ülésén a horvát tagok több irányítási jogot kértek a horvát fél számára. A kifogásaikat és azok indoklását tartalmazó 10 oldalas dokumentumot hétfőn este a horvát közszogálati televízó hozta nyilvánosságra honlapján.

A javaslatról az ülésen nem szavaztak, mert az nem eléggé kidolgozott – állt az INA által kiadott keddi közleményben.