15 perces
Együtt mozgott a Richter a haza blue chipekkel, így szintén jelentős gyengüléssel zárta a kereskedést a kis árbocszalag letörését követően. Egészen a 4100-as támaszáig gyengült, ami meghatározó érték, fontos lenne, hogy kitartson ez a szint, bár a 4000-es támasz még mindig a papír segítségére lehetne. Így egyelőre még nem festenek túl negatívan az árfolyam rövidtávú kilátásai, és amennyiben jól vizsgáznak a támaszok, rövidesen ismét emelkedni kezdhet a papír 4300 irányába.
Napi
Fontos szinten zárta a kereskedést a gyógyszergyártó pénteken 4100-nál, ahol a korábban áttört emelkedő ék teteje is húzódik. 4100 letörésével visszatérhet az alakzatba az árfolyam, erősebb negatív jelzés azonban 4000 letörésével érkezne, ahol az alakzat alja húzódik. Erre lehet érdemes figyelni, ha sor kerülne 4000 tesztelésére a napokban. Valószínűbb forgatókönyv, hogy az említett két szint valamelyikétől fordulni tud az árfolyam, hiszen összességében pozitív kép él, többek között a nemrég megjelent arany keresztnek és az ékből történő korábbi kitörésnek köszönhetően.

