Rendesen beindult a magyar növekedés
Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint a jelenlegi kilátások alapján – többek között az építőipari fellendülés, valamint a beruházások uniós forrásokon alapuló bővülése miatt – idén 3,7 százalékkal növekedhet a magyar gazdaság. A pontos értékeléshez meg kell várni a részletes adatokat, fűzte hozzá.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője azt emelte ki, hogy a tavalyi gyenge évzárást követő gazdasági felpattanás még az elemzői várakozásokat is komolyan felülmúlta, valószínűleg az ipar erősödése és annak exportra gyakorolt hatása okozhatta a meglepetést.
Az ING által erre az évre előre jelzett 3,5 százalékos gazdasági növekedés így vélhetően pozitív revízióra szorul. Az első negyedévi adatok fényében az NGM által várt 4,1 százalékos idei GDP-növekedés már egyáltalán nem tűnik túlzóan optimistának.
A fogyasztók pörgetik a magyar gazdaságot
Londoni pénzügyi elemzők javították a közép-európai EU-térség gazdaságaira, köztük a magyar gazdaságra szóló idei növekedési előrejelzéseiket a vártnál lényegesen jobb, kedden ismertetett első negyedévi előzetes GDP-becslések hatására. A City elemzői közössége ugyanakkor egyelőre nem számol a magyar monetáris politika szigorításával.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői közölték: az eddigi 3,6 százalékról 4 százalékra emelték a magyar hazai össztermék idei növekedésére adott prognózisukat, jóllehet a 2018-ra szóló, 3,5 százalékos előrejelzésüket változatlanul hagyták.
A ház szerint a piaci áras szolgáltatások teljesítményének erőteljes növekedése arra vall, hogy továbbra is robusztus ütemben nőnek a fogyasztási kiadások, amelyeknek az egyre feszesebb magyarországi munkaerő-piaci helyzet, valamint a költségvetési és a monetáris politika egyidejű ösztönző alapállása ad felhajtóerőt, az építőipar teljesítményének meredek növekedése pedig az EU-folyósítások gyorsulásának jele.
Folyamatosan csökken az államadósság
Az idei első negyedévében az államháztartás finanszírozási oldalról számított nettó többlete 230 milliárd forint volt, a negyedéves GDP 2,8 százalékát tette ki, az előző negyedéves kiugró 877 milliárdos, a GDP arányában 9,1 százalékos hiány után – jelentette szerdán a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).