A negyedik negyedévben az ipari termelés még csak szerény mértékben nőtt, de a javuló világgazdasági környezetben már megindult az export számottevő növekedése, ami a vállalati beruházások növekedését is szükségszerűen maga után fogja vonni. A fellendülés elsőszámú támasza a javuló foglalkoztatási helyzetnek és a mérsékelt inflációnak köszönhetően erősödő lakossági kereslet.
Jövőre már mérsékelt deficit lesz
Az idén a német szövetségi költségvetés 0,2 százalékos GDP-arányos többlettel zár, de jövőre a koalíciós megállapodásban rögzített intézkedések miatt már csekély deficittel. A világgazdasági növekedés üteme a harmadik negyedévben tovább gyorsult – elsősorban a fejlett országok javuló gazdasági teljesítményének köszönhetően.
Erőteljes konjunkturális dinamikát mutatnak emellett az olyan fejlődő országok is, mint Kína és India. Támogatja a növekedést, hogy globális szinten változatlanul expanzív marad a monetáris politika még az Egyesült Államokban alkalmazott nem konvencionális ösztönző intézkedések visszafogása és az első kamatemelések – például Brazíliában és Indiában – megjelenése ellenére is.
Bizakodó a német jegybank
Németország központi bankja, a Bundesbank a német gazdaság növekedését várja a következő hónapokban, előrejlezését az ipari aktivitás élénkülésére, a magas fogyasztói bizalomra és a lakásépítések számának növekedésére alapozza előrejelzését.
Az idei három százalék után a DIW Berlin 2014-re 3,8 százalékos, 2015-re 4,1 százalékos világgazdasági növekedéssel számol.
Jövőre 1 százalékkal bővülhet a zóna
Az euróövezet a DIW Berlin megítélése szerint túljutott a konjunkturális mélyponton. A második negyedévi 0,3 százalékról a harmadik negyedévben 0,1 százalékra lassult az éves GDP-növekedési ütem, de a javulás a harmadik negyedévben szélesebb alapokra támaszkodott, hiszen egyetlen euróövezeti tagállam gazdasági teljesítménye sem csökkent lényeges mértékben.
A DIW Berlin az euróövezetben az idei 0,4 százalékos GDP-csökkenés után 2014-ben 1,0 százalékos, 2015-ben pedig 1,3 százalékos növekedést vár. A világgazdasági fellendülés nagyban támogatja a német export növekedését, ami viszont tőkeberuházásaik fokozására készteti a vállalatokat. Az idei kétszázalékos csökkenés után jövőre Németországban a vállalati beruházások hat, 2015-ben pedig kilenc százalékos növekedése várható.
Mérsékelt infláció, javuló foglalkoztatás
A német gazdasági konjunktúra másik nagy támasza a lakossági kereslet növekedése, ami az idei egy százalék után 2014-ben 1,3 százalékkal, 2015-ben pedig 1,7 százalékkal emelkedik majd. A fogyasztói árak kissé emelkednek majd ugyan, de az infláció az 1,6-1,7 százalékos tartományon belül marad még a következő két évben is.
A foglalkoztatás javul, 2014-re az alkalmazásban lévők száma eléri a 42 milliót. A bevándorlás miatt nő a munkaképes korú lakosság száma, a munkanélküliségi ráta a 2013-as 6,9 százalékról 2015-re 7,1 százalékra, a munkanélküliek száma pedig ismét hárommillió fölé emelkedik – jelzi a DIW Berlin gazdasági kutató intézet előrejelzése.