A határozat szerint a versenyképességi tanács az érintett miniszterek, gazdasági szervezetek, oktatási és tudományos intézmények szakmailag elismert képviselőinek felkérésével jön létre.
A testület véleményezi a magyar gazdaság versenyképessége szempontjából releváns kezdeményezéseket, és egyúttal javaslatokat fogalmaz meg a gazdasági versenyképességet javító kormányzati beavatkozásokra – áll a Magyar Közlönyben.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szeptember 30-án jelentette be, hogy versenyképességi tanács létrehozására tesz javaslatot a kormánynak. A testület, amely a tárcavezető szerint a következő évek tudatosabb, átgondoltabb versenyképesség-javításának a megvalósulását teszi lehetővé, a tudományos élet, az üzleti szféra, a kutató világ elemzőiből állna, kiegészülve az állami szféra munkatársaival.
Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában arról is beszélt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, hogy a kormány célja megállapodást kötni a versenyképességről a gazdasági szereplőkkel. Elmondta, Magyarországon magángazdaság van, vagyis a kormány önmagában nem képes jó gazdaságpolitikát csinálni és javítani a versenyképességet, ehhez meg kell egyezni a magángazdaság szereplőivel.
A kormány olyan megállapodást akar kötni velük, amelynek fontos eleme a szakképzés iránya, a bérpolitika, az adórendszer, de kulcskérdés a fiatalok jövője, az oktatás is – fejtette ki a miniszterelnök.