Két perccel a kereskedés megkezdése után a Dow Jones ipari átlag – 30 vezető iparvállalat indexe – 24 ponttal, 0,13 százalékkal esett. Az S&P 500-as mutató 3 ponttal, 0,14 százalékkal romlott. A technológiai cégek Nasdaq Composite mutatója 10 ponttal, azaz 0,20 százalékkal csökkent.
Szerdán gyengültek a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]
Yellenre vár a világ
Ahogy egész héten, a csütörtöki kereskedési napon is oldalazás várható, mert a befektetők továbbra is Janet Yellen Fed-elnök pénteki – magyar idő szerint délután négy órakor kezdődő – beszédét várják. Arra kíváncsiak, hogy az amerikai jegybankrendszer elnöke is olyan határozott álláspontot foglal-e el a kamatemelés ügyében, amilyet legutóbb éppen csütörtökön a kansasi Fed elnöke.
Esther George a CNBC tv-nek adott interjúban kijelentette: „itt az ideje a kamatváltoztatásnak”.
A CME Group felmérése szerint a brókerek jelenleg 18 százalékra taksálják egy szeptemberi kamatemelés esélyét, és 55 százalék esélyt adnak egy esetleges decemberi kamatemelésnek.
Kevesebb munkanélküli
Csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten az Egyesült Államokban.
Az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtökön közölte, hogy az augusztus 20-án zárult héten a szezonálisan kiigazított adatok szerint a segélykérelmek száma ezerrel, 261 ezerre – egyhavi mélypontra – süllyedt, továbbra is a rekordalacsony szint közelében
mozog. Elemzők emelkedésre, 265 ezres adatra számítottak.
Az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma már a 77. egymást követő héten maradt 300 ezer alatt, ilyen hosszú egybefüggő időszakra 1970 óta nem volt példa. A 300 ezer alatti értéket a munkaerőpiac robusztus erősödésének jeleként értelmezik az elemzők. A segélykérelmek számát mérő négyhetes mozgóátlag 1250-nel, 264 ezerre esett vissza.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A tartósan munkanélküli segélyt kérők száma 30 ezerrel, 2 millió 145 ezerre csökkent az augusztus 13-án zárult héten. A tartósan munkanélküli segélyt kérők számát mérő négyhetes mozgóátlag 250-nel 2 millió 155 ezer 250-re emelkedett.
A munkanélkülisegély-kérelmek száma 2009 ősze óta csökken, és idén áprilisban négy évtizedes mélypontot ütött meg. A kérelmek alacsony száma általában arra utal, hogy több új munkahelyet teremtettek.
A rekord közeli számú üres pozíciók betöltése egyre nagyobb gondot jelent a vállalatoknak és hamarosan a munkaerőhiány válhat a gazdaság legnagyobb problémájává. Egyes közgazdászok azonban már azt feszegetik, hogy meddig tarthat még a munkaerőpiac bővülése, hiszen az utóbbi negyedévekben erőtlenséget mutattak a vállalati eredmények, a beruházások és a termelékenység alakulása is.
Az első félévben havi átlagban 172 ezerrel nőtt a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban, lassult az ütem a 2015-ben mért 229 ezer, illetve az előző évi 251 ezer után. Júliusban szezonális kiigazítással 179 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma a magánvállalatoknál a nem mezőgazdasági ágazatokban.