Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: az európai hangulat pozitív, ami a bankrészvények esetében kedvező. Az OTP erősödését támogatja az emelkedő orosz piac is. A Magyar Telekom papírjai viszont továbbra is „gyengélkednek” majd az internetszolgáltatásokra kivetendő adó miatt – tette hozzá. Mivel az OTP súlya nagyobb, Móró Tamás összességében emelkedő nyitásra számít a magyar tőzsdén.
Pluszos nyitást vár Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője is. A szakember szintén az OTP-re és a Magyar Telekomra hívta fel a figyelmet. Az OTP jól szerepelt az Európai Központi Bank (EKB) bankterhelési próbáján (stresszteszt), ami a hétfői emelkedés katalizátora lehet. A Magyar Telekom esetében az elemző szerint érdemes azokra a parlamenti módosító indítványokra figyelni, amelyeket az internetadó-törvényhez nyújtanak be.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 195,11 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 17 298,24 ponton zárt a hosszú hétvége előtti utolsó kereskedési napon, szerdán. A részvénypiac forgalma 4,4 milliárd forint volt.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]