Sötét mód ikon
2026 július 22
Gyarapodott a Praktiker online forgalma

Gyarapodott a Praktiker online forgalma

Bagaméri László, a Praktiker értékesítési igazgatója a közleményben kiemeli: 2017 óta minden évben 40-50 százalékkal nőtt az online vásárlók száma. Az átlagos vásárlói kosárérték mintegy 3,5-4-szer magasabb az online vásárlásoknál, mint az üzletekben. Hallgat László, a vállalat e-kereskedelmi vezetője kifejtette, hogy az online látogatások 60 százalékát már mobiltelefonokról kezdeményezik, az így történő vásárlások aránya meghaladja a 30 százalékot. A Praktiker 1998-ban nyitotta meg első áruházát Magyarországon, jelenleg 20 üzletegységet működtet és mintegy 1500 embernek ad munkát. Webáruházában több mint 30 ezer féle árucikk érhető el, a termékkínálatot katalógus-értékesítéssel együtt még ebben az évben 40 ezer fölé szeretné emelni a vállalat.

A vállalat a GKI Digital idei éves rangsorában a tizenötödik legnagyobb forgalmú online kereskedő lett Magyarországon – írták a közleményben. Korábbi közlésük szerint a Praktiker 2018-ban 57,1 milliárd forint nettó árbevételt ért el, mintegy 20 százalékkal többet az előző évinél, az adózás utáni nyeresége meghaladta a 3 milliárd forintot az előző évi 2,8 milliárd után.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.