Sötét mód ikon
2026 június 08
Gyakran vásárolsz interneten? Akkor ez tetszeni fog!

Gyakran vásárolsz interneten? Akkor ez tetszeni fog!

Kezdetben nem volt más lehetőség, mint egyszerűen nem fizetni a kártyával a neten. Mondjuk nevezzük ezt a kártyás korszakot őskornak. Ekkor akár még izgulva bonthattad fel a banktól postán kapott számlakivonatot, hogy az tartalmaz-e olyan vásárlást, amit nem te követtél el.

Később kialakultak a megfelelő védelmek az interneten is, az elfogadás elektronikus (és ezáltal azonnali) lett, sőt, az elmúlt években Európában már az elektronikus kártyaelfogadás is elterjedtté vált az interneten. Azonban máig igaz az, hogy ha dombornyomású bankkártyád van – melyben a számok kiemelkednek a kártya síkjából – akkor azzal biztosan tudsz fizetni, míg az elektronikus kártyával, melyben a kártyaszám vésve szerepel, csak a kártyád logóját feltüntető helyeken.

 

Mi a helyzet most?

A fejlődés teljesen új lépcsőjét jelentették azonban a nemzetközi fejlesztések eredményeképpen 2000-től hazánkban is megjelent speciális internetkártya megoldások, melyekkel már csak az interneten lehet fizetni. Először a K&H Bank rukkolt elő egy Visa Internet kártyával, melyhez egy „Don’t worry!” (azaz kb. „Nyugi!”) nevű SMS szolgáltatás is kapcsolódott. Ha a kártyabirtokos az SMS-re PIN kódjával reagált, a bank elfogadta a tranzakciót, ha nem reagált, akkor pedig visszautasította azt, egyben panaszt tett a kártyatársaságnál. Kissé poroszos módszer, de akkoriban ez csattanós válasz volt az internetes biztonsági problémákra.

Mára ebből a terméktípusból a CIB Bank MasterCard, az MKB Bank Visa Internet és az OTP Bank MasterCard webKÁRTYÁJA  maradt fenn. Ezek lényege, hogy egy elkülönített számlára kell átvezetni az internetes vásárláshoz szükséges pénzt, különben megfelelő fedezet hiányában a bank elutasítja a tranzakciót. Így csak akkor legyen pénz a számládon, ha vásárolsz és csak annyi, amennyi éppen szükséges. A pénzt elég az utolsó pillanatban áttenni a számlára az internetbankon keresztül. (Az OTP Banknál érdemes tudnod, hogy a saját számlák közötti átvezetés díja eltérhet a kártyák közötti átvezetéstől, viszont a kártyák közötti átvezetés mindig azonnal teljesül, míg a számlák közötti csak banki nyitva tartási időben. Ha ezt érted, már nem dolgoztunk hiába.)

Milyen megoldások vannak még?

Hasonló, de még cselesebb megoldást alkalmaz az Erste Bank. Ő nem ad külön számlát Visa virtuális kártyája használatához, hanem csak azt mondja: 1 Ft-os limittel tartja zár alatt a kártyát (tehát naponta 1 forintos vásárlással bizony-bizony át tudsz siklani a biztonsági résen!). Ha pedig szeretnél vele valahol költeni, akkor emeld meg a limitet a kellő mértékre, melyet, ha 24 vagy 48 óra múlva sem állítasz vissza, akkor 1 Ft-ra visszaszáll.

A legtalálóbb megoldást azonban a Magyar Cetelem Bank találta ki. Pontosabban Magyarországon először az Inter-Európa Bank, de a CIB Bankba történt beolvadása során ez a találmánya megszűnt, hiszen a CIB már rendelkezett a saját internetkártya megoldással és azt preferálta. A Magyar Cetelem Bank bármely meglévő hitelkártyájához biztosítja az Egyszer használatos kártyaszám szolgáltatást. Az összeesküvés-elméletek bajnokainak vitorlájából könnyen kiszedi a szelet a Cetelem pusztán azzal a józan paraszti ésszel is belátható logikával, hogy a vásárlás előtt internetbankból kért, és SMS-ben kapott kártyaszám a vásárlást követően azonnal le is jár. Tehát mire először kiadjuk a kártyaszámot a kezünkből bárkinek is, az hiába ismeri meg, másodszor már használhatatlan lesz.

(Persze-persze az összeesküvésesek ekkor még mindig mondhatják, hogy de a bankból is kikerülhet a kártyaszám a lejárat előtt, ám ezekre az esetekre azt tanácsoljuk: jobb ha odamegy a helyszínre és kifizeti az árut készpénzben.)

Mint látható tehát, a magyarországi bankok közül több is eltérő filozófiával, de jobban védi az erre fogékony ügyfelei pénzét a speciális internetkártyákkal, mint a klasszikus bankkártyák esetében. Az örök kényelmesek persze puffoghatnak, hogy mindegyik internetkártyával van egy kis külön macera (a vásárlás előtt az internetbankban át kell vezetni vagy limitet kell emelni, esetleg kártyaszámot kell kérni)… na de hol van ez ahhoz a fájó felismeréshez képest, ha ellopják a pénzedet?

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.