A pénzintézet, amelyet eredetileg a felzárkózó európai gazdaságok és az egykori szovjet térség reformjainak finanszírozására alapítottak 1991-ben, kedden Londonban bejelentette, hogy a görög kormány kérésére, átmeneti jelleggel indít befektetési programokat a görög reformok támogatására, és annak elősegítésére, hogy a görög gazdaságban beindulhasson a növekedés. Az EBRD részvényes országainak jóváhagyása alapján a bank 2020 végéig folytathatja görögországi tevékenységét.
Vállalkozások juthatnak forráshoz
Az EBRD elsősorban a görög magánszektor tőkehiányos kis- és közepes vállalkozásait kívánja támogatni. E vállalatok tőkehiánya ugyanis a gazdasági növekedés egyik fő akadálya, és e területen az EBRD jelentős segítséget tud nyújtani tőkével és kereskedelmi hiteltermékekkel – hangsúlyozta keddi bejelentésében a londoni bank.
Az EBRD emellett, „ahol csak lehetséges”, elősegítené a magánszektor szerepvállalását az infrastrukturális és az energiaipari beruházásokban is.
Kérték a kedvezményezetti státuszt
Görögország az EBRD alapító tagja; a görög vállalatok és bankok eddig összesen 2,3 milliárd euró értékben hajtottak végre befektetési programokat az EBRD-vel közösen a pénzintézet működési térségében. Görögország azonban most részesül első ízben maga is EBRD-finanszírozásban.
A második uniós ország, amely segélyt kér
Görögország az euróövezet második, súlyos pénzügyi problémákkal küszködő gazdasága, amely az EBRD-hez fordul segítségért. A bank tavaly májusban jelentette be, hogy Ciprusnak is nyújt átmeneti időszakra finanszírozásokat.A 66 részvényes országot és szervezetet képviselő igazgatótanács az EBRD Varsóban tartott tavalyi éves közgyűlésén hagyta jóvá a ciprusi kormány kérését, és Ciprust felvette a bank által fejlesztési finanszírozásokkal támogatott országok közé.A ciprusi kormánnyal kötött megállapodás szintén átmeneti időszakra, 2020 végéig szól.
Az EBRD keddi bejelentéséből kiderül, hogy még az előző görög kormány fordult tavaly novemberben a bankhoz, kérve, hogy Görögország bekerülhessen az EBRD kedvezményezett országainak sorába, és az EBRD kapcsolódjon be a pénzügyi-gazdasági válság következményeinek elhárításába, valamint azoknak a szerkezeti problémáknak a kezelésébe, amelyeket a válság a görög gazdaságban a felszínre hozott.
Az EBRD kedden hangsúlyozta, hogy ezt a kérést az új görög kormány februárban megerősítette. A bank irodát is nyit Athénban.
A világ legrosszabb adósai
Görögországot és Ciprust más nagy londoni házak a világ legrosszabb állapotban lévő gazdaságai közé sorolják.
A McGraw Hill pénzügyi konglomerátumhoz tartozó S&P Capital IQ globális piaci adatelemző csoport Londonban bemutatott legutóbbi negyedéves adóskockázati listáján – amely az államadósság-törlesztési leállás kockázata ellen kínált származékos biztosítási csereügyletek (CDS) árazásai alapján sorolta be a vizsgált országokat – a két euróövezeti gazdaság a világ tíz legkockázatosabb szuverén adósa között szerepelt, Venezuelával, Pakisztánnal, Ukrajnával, El Salvadorral, Irakkal, Oroszországgal, Libanonnal és Nigériával együtt.