Sötét mód ikon
2026 július 24
Görög válság: két nyitott kérdés maradt

Görög válság: két nyitott kérdés maradt

Jöhettek a különalkuk

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke megszakította az eurózóna állam-, illetve kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozóját vasárnap este, hogy különmegbeszélést folytasson a görög, a német és a francia vezetőkkel. Diplomáciai források valószínűsítik, hogy még legalább egy ilyen különtalálkozóra sor kerül, s az alatt Tusk várhatóan ismét felfüggeszti majd a csúcstalálkozót.

A The Guardian című brit lap egy neve mellőzését kérő forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök, Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök találkozóján a görög kormányfőt azzal szembesítették, hogy két lehetőség közül választhat. A gyors reformok végrehajtásával gyakorlatilag uniós gyámság alá helyezi országát, vagy kilép az eurózónából, és szembenéz a pénzügyi rendszer összeomlásával.

Sok feladatuk lesz héten

A pénzügyminiszterek által készített és a tagállami vezetők elé került szövegtervezet szerint ahhoz, hogy Görögországgal elkezdődhessenek a tárgyalások egy harmadik mentőprogramról, Athénnak szerdáig tucatnyi intézkedést kell meghoznia. Ezek között szerepel a forgalmi adózás egyszerűsítése, az adóalap kiszélesítése, a nyugdíjrendszer fenntarthatóvá tétele, a polgári peres eljárási törvény átalakítása, a statisztikai hivatal függetlenségének szavatolása, automatikus kiadáscsökkentést eredményező döntések, az uniós bankszanálási és talpraállítási irányelv egyébként is kötelező, maradéktalan átvétele, az energiahálózat privatizációja, döntés a nem teljesítő hitelek terén, az állami vagyonkezelő függetlenségének biztosítása, a közigazgatás politikamentesítése és a korábban trojkának nevezett nemzetközi intézmények visszatérése Athénba. A kiszivárogtatások szerint a szövegben zárójelben az is szerepel, hogy megállapodás hiányában Görögországnak fel kell ajánlani, hogy gyors tárgyalásokat követően „kimenőt” kapjon az eurózónából, lehetséges adósságátrendezéssel kísérve.

A jelenleg zárva tartó és tőkekorlátozásokkal sújtott görög bankok fizetőképességét egyelőre az Európai Központi Bank (EKB) tartja fenn úgynevezett sürgősségi likviditási támogatáson keresztül. Ilyet a frankfurti uniós jegybank csak fizetőképes feleknek biztosíthat.

Újabb kötvényeket kell kiváltani
Ha Görögország július 20-án nem tud megváltani 3,5 milliárd euró értékű, az EKB-nál lévő görög államkötvényt, akkor a bank a saját szabályai szerint aligha folytathatja a likviditási támogatás biztosítását. Ebben az esetben a görög bankrendszer csak úgy tudna pénzhez jutni, ha Athén pénznyomtatásba kezd, amivel de facto kilépne az eurózónából.

Eredményes volt a négyes találka

Tusk szóvivőjének hajnali Twitter-bejegyzése alapján a plénumnak negyed ötkor össze kellett ülnie. Előtte, éjszaka Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök, Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia elnök és Tusk tartott több különtalálkozót.

Egy görög kormánytisztviselő azonban hozzátette ezekhez az információkhoz, hogy a négyoldalú javaslatnak vannak megoldatlan pontjai azokkal a gazdasági reformokkal kapcsolatban, amelyeket Athénnak végre kell hajtania a mentőcsomagért cserébe.

Két nyitott kérdés maradt

„Két nagy ügy még nyitott – a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerepe és a luxemburgi 50 milliárd eurós alap” – mondta az illető, neve elhallgatását kérve. Az eurózóna tagországai ragaszkodnak ahhoz, hogy az IMF is álljon ott minden további esetleges görög mentőcsomag mögött, valamint hogy Görögország állítson össze egy listát, amelyen legfeljebb 50 milliárd euró értékben privatizálható állami vagyontárgyak szerepelnek. „A többi rendben van, ha nem is nagyon. Ha neked pisztolyt tartanának a fejedhez, te is azt mondanád, hogy rendben van” – mondta a görög forrás az AFP hírügynökség tudósítója szerint.

A The Guardian című brit lap arról számolt be vasárnap este: a csúcson a görög kormányfőt azzal szembesítették, hogy két lehetőség közül választhat. A gyors reformok végrehajtásával gyakorlatilag uniós gyámság alá helyezi országát vagy kilép az eurózónából, és szembenéz a pénzügyi rendszer összeomlásával.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.