Vannak befektetők, akik kifejezetten arra hajtanak, hogy jelentős változásokat eszközöljenek egy adott vállalatnál – és igen gyakran sikerrel is járnak. Éppen nemrég derült ki, hogy a PayPal leválik az eBay-ről, mely lépést már régóta szorgalmazta Carl Icahn, akinek 30 millió dolláros részesedése van a társaságban. Emellett a Starboard Value nevű hedge fund például már hosszú ideje szeretné elérni a Yahoo és az AOL összeolvadását.

Icahn és a Starboard esetében gyakran emlegetik az aktivista befektetők kifejezést. A Time magazin készített egy összeállítást arról, hogy pontosan mit is kell tudnunk a befektetők ezen régi-új típusáról.

Kik is ők?

Ha valaki egy vállalat részvényeit birtokolja, az a részvények számának megfelelő szavazati joggal jár. Vagyis bár minden részvényesnek van kisebb-nagyobb szava egy cég irányításában, a befektetők jelentős része nem kíván aktív szerepet vállalni. Az aktivisták ezzel szemben igenis élnek a szavazati jogukkal, és sokszor igen kemény változásokat propagálnak a vállalatoknál.

Az aktivista befektetők nemcsak magánszemélyek lehetnek, hanem nyugdíjalapok vagy befektetési alapok is. Mindazonáltal napjainkban a legfontosabb aktivisták olyan hedge fundok, mint a Bill Ackman vezette Pershing Square, a Starboard Value vagy éppen Icahn érdekeltségei.

Az aktivista kifejezés nem mellékesen egyfajta PR fogásnak is mondható. Korábban ugyanis a hasonló szerepet játszó befektetőket egyfajta „cápáknak” nevezték – ennek volt tökéletes példája Gekko Oliver Stone filmjében. Van azonban egy alapvető különbség az „aktivista” és a „cápa” között. Előbbi ugyanis sokkal kevésbé követi az ellenséges felvásárlások klasszikus módszerét, sokkal inkább az a célja, hogy a meglévő vezetésre gyakoroljon nyomást – akár nyilvános kijelentéseken keresztül is.

Az „aktivista” fogalma ráadásul a politikai aktivista képzetét is előhívja, bár az esetek többségében szó sincs a befektetők politikai aktivitásáról. Bár előfordul, hogy egyesek kiállnak például a zöldenergia mellett, de sokkal inkább a profit mozgatja őket.

Mit akarnak?

Néha az aktivisták a vállalat napi működésébe is bele kívánnak szólni. Ennek hírhedt példája volt, amikor Ackman elérte a JC Penny-nél, hogy az Apple-től Ron Johnson nevezzék ki vezérigazgatónak. Johnson megpróbálta a kiskereskedelmi vállalatot az Apple mintájára átformálni, de a vásárlók jelentős ellenérzései végül arra kényszerítették Ackmant, hogy elismerje, hibát követett el.

Előfordulnak azonban igen komikus esetek is. A közelmúltban a Starboard lenyűgözően hosszú prezentáció keretében fejtette ki az Olive Garden étteremláncot tulajdonló Darden Restaurants vezetésének, hogy komoly ellenérzéseik vannak többek között a túl nagylelkű adagokkal szemben, illetve kritizálták a döntést, miszerint nem tesznek sót a tésztafőző vízbe.

A nevetségesnek ható követelések mellett sokan szem elől tévesztették a Starboard egyéb javaslatait. A hedge fund ugyanis azzal állt elő, hogy a Dardennek el kellene adnia (vagy le kellene választania) az éttermek ingatlanait, amin keresztül jelentős tőke szabadulna fel a részvényesek számára – bár ez sokkal kevésbé lenne kedvező az étteremláncnak.

Mindemellett persze egyéb trükkökkel is előállnak az aktivisták. Kifejezetten szeretik a kedvező akvizíciókat, a rövidtávú profitot eredményező hitelfelvételeket, vagy a tőke visszaforgatását a részvényesekhez osztalékok vagy részvény-visszavásárlások formájában. Az Apple például az elmúlt időben egyre többet juttat vissza részvényeseinek hatalmas vagyonából, köszönhetően részben Carl Icahn és a Greenlight Capital nyomásának.

Miért olyan érdekesek?

Az aktivisták ügye alapvetően két ok miatt lett olyannyira felkapott az elmúlt időben. Egyrészt a 2008-as válság visszhangja miatt, mivel az ilyen típusú befektetők alapvetően igyekeznek lecsapni a nagyon olcsó részvényekre, és komoly pénzt keresni a későbbi felfutáson vagy felfuttatáson. A válságból adódó részvénypiaci zuhanások pedig komoly lehetőségekkel kecsegtettek számukra.

A másik ok a hedge fundok egyre erősödő szerepe. Mivel a nyugdíjalapok vagy a befektetési alapok általában erősen diverzifikáltak, így a háttérben meghúzódó, sokszor kevéssé átlátható működéssel rendelkező hedge fundok előtt nyílik meg az út, hogy egy-egy konkrét részvényre fókuszáljanak.

Jó fiúk vagy rossz fiúk?

A kritikusok szerint az aktivisták gyakran csupán a rövidtávú érdekeiket tartják szem előtt, és az általuk megkövetelt átszervezések sokszor kifejezetten ártanak az egyes társaságoknak. A Google éppen emiatt többféle részvényosztályt állított fel – egyeseket szavazati jog nélkül –, meggátolva, hogy a befektetők túl nagy beleszólási jogot kapjanak a vállalat működésébe.

Mindazonáltal egy nemrég közzétett kutatás, amely 2000, aktivisták által megcélzott vállalatot vizsgált, azt mutatta ki, hogy a cégek is jól jöttek ki a változásokból. A tanulmány szerint a működési teljesítményük a versenytársaikhoz képest következetesen fejlődött, még azon társaságok esetében is, amelyeknél hitelfelvétel történt vagy visszavágták a kiadásokat.

Bár vannak a fentinek némileg ellentmondó kutatások is, mindenesetre biztos, hogy a részvények emelkedése még nem jelenti azt, hogy az átlagos dolgozók is jól járnak a változtatásokkal. Amennyiben ugyanis a vezetőket erőteljesen arra kényszerítik, hogy kíméletlenül csak a profitot és a részvények árfolyamát tartsák szem előtt, a döntések sok esetben a munkavállalók kárára történnek.

Egy dolog azonban valószínűsíthető. Míg a Tőzsdecápákban Gordon Gekko azzal állt ki a részvényesek elé, hogy vissza kell vágni az egyik filmben szereplő vállalat vezetőinek fizetését, a való életben ennek nincs nagy esélye. Bár az aktivisták szigorú fegyelmet követelnek meg a cégek irányítóitól, a részvényesek kiszolgálása az eddigi tapasztalatok szerint az egekbe repítette a vezetők fizetését.