Az ELI-ALPS négy lézerrendszere közül az extrém nagy intenzitású HF PW lesz nemzetközi viszonylatban a legnagyobb teljesítményű lézerberendezés, tervezési és kivitelezési munkái 5,91 milliárd forintba kerülnek – mondta a szakember a döntésről tartott sajtótájékoztatón.
Az ügyvezető igazgató kifejtette: a HF PW a kutatóközpont egyik legfontosabb berendezése, „igáslova” lesz, meghatározó szerepet játszik az itt végezhető kísérletekben. A francia vállalat által szállított lézerberendezés több részegységből álló, közös vezérléssel ellátott komplex fotonikai egység, amely 2 Petawatt csúcsintenzitású lézerimpulzusok előállítására lesz képes, ismétlési frekvenciája eléri a 10 Hz-et.
Lehrner Lóránt közölte, hogy az ELI-ALPS kutatói már a tervezés és a kivitelezés fázisában együtt dolgoznak a francia cég szakembereivel, így jelentősen lerövidül a betanulás, illetve a berendezés beüzemelésének időszaka.
Gilles Riboulet, az Amplitude Technologies SA ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: az új technológiákra épülő, a világon egyedülálló berendezés kialakításában részt vesznek a cégcsoport Párizsban, Bordeaux-ban és Kaliforniában dolgozó szakemberei, de szeretné, ha a munkába minél több magyar vállalkozás is bekapcsolódhatna.
A lézerrendszerrel végzett kísérletek eredményei hasznosíthatók majd a gyógyszer- és kozmetikai iparban, a komplex molekulák vizsgálatában, de a rákkal kapcsolatos kutatásokban is – ismertette az ügyvezető igazgató.
Gilles Riboulet hangsúlyozta: szeretné, ha az Amplitude Technologies nem csupán beszállítója, hanem partnere is lehetne majd a szegedi kutatóközpontnak.
Az Európai Unió tudományos nagyberuházásainak egyikeként megvalósuló szegedi lézerközpont a tervek szerint 2016 első felére épül fel. Eddigre már elkészül a lézertechnológia beépítésének egy része is, és indulhat a kutatói munka. A lézertechnológia fejlesztése tovább folytatódik egészen 2018-ig. A központ megvalósításának első fázisára 36,9 milliárd forint támogatási összeg áll rendelkezésre, amelynek 85 százalékát az EU strukturális alapja biztosítja.