Buterin, szerzőtársával Jason Teutsch-sal (TrueBit alapítója) közösen kiadott tanulmányában egy újfajta ICO lehetőségét körvonalazza, mely nem más, mint az „interactive coin offering” – azaz interaktív érmekibocsátás.
Új gondolkodás
A szerzők az alapvető gazdasági és piaci irányelvek alkalmazását javasolják az ICO piacon, mivel eddig hiányzott onnan az ésszerű, szabadpiaci gondolkodás – olvasható a cikkben.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]
Amikor egy új vállalat felkészül arra, hogy részvényeket kínáljon IPO-n keresztül – mint például a Snapchat megalkotó Snap tette idén – akkor nyilvánosságra hozza pénzügyi adatait és üzletet köt a befektetőkkel részvényárfolyamon.
A kriptovaluták piacán ez a lehetőség nem létezik, mert egy ICO során olyan tokeneket értékesítenek, melyek korábban nem léteztek, tehát nincs olyan mód, mellyel megállapíthatnánk a pontos értékét – vagyis ahogy Buterin és Teutsch írja tanulmányában „a hagyományos analízis megbukik”.
Mi a megoldás?
A probléma megoldására kétféle módot javasolnak. Először is az ICO-k során nem lenne előzetesen megszabott felső határa az összegyűjtendő összegnek, ami egyébként elég gyakori a jelenlegi projektek között. Ennek a kikötésnek az lenne a célja, hogy megakadályozza azt a mentalitást, mely már túlmegy a ésszerű vásárlói magatartáson, mint az néhány ICO esetében történt.
Például júniusban volt egy olyan ICO, ahol a maximális 35 millió dolláros plafont 30 másodpercen belül teljesítették, mindössze 130 embernek adva lehetőséget a vásárlásra. Ezek a meghatározott értékhatárral bíró ICO-k percek alatt érhetik el a maximális több tízmillió dollárt, ezáltal elégedetlen és frusztrált vásárlókat hagyva maguk után, mivel ők kimaradtak a lehetőségből – írják a szerzők.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Másodszor, a szerzők javaslata olyan lehetőséget biztosít az ICO befektetők számára, mely korábban nem volt lehetőséget: törölhetik a vásárlásukat, visszavonhatják ajánlatukat. Ez a lehetőség segítene biztosítani a kereslet és kínálat mozgását és jótékony hatását éreztetné az egész folyamatban. Itt jelenne meg az „interaktív” összetevő.
„A lehetséges vásárlók be-, és ki is léphetnek a projektből más vásárlók viselkedése alapján és ezzel a piaci egyensúly felé vezetik a folyamatot.”
Ennek érdekében az új rendszerbe bevezetnék az úgynevezett „limitáras megbízás” fogalmát. Ahelyett, hogy arra kérnék a befektetőket, hogy egy önkényesen meghatározott áron vásároljanak tokeneket, az új módszer megengedné a vásárlóknak, hogy ajánlatot tegyenek arra vonatkozóan, hogy mennyi tokent és milyen áron hajlandóak megvásárolni. A vásárlók is meghatározhatnak egy maximum árat, egy határértéket, ahol még megéri számukra a részvétel.
A szerzők azt sugallják, hogy ezek az egyszerű kis változtatások – melyeket a leírás részletesebben is tartalmaz – ésszerűbb és tisztességesebb árazást eredményeznek, elrettentik a tehetősebb befektetőket a felvásárlástól és megakadályozzák rengeteg vásárló utólagos megbánását.
