15 perces
Alacsony forgalom mellett maradt az 500-as szint közelében az MTelekom árfolyama, a nap nagy részében 502 és 503 forint között pingpongoztak a papírral, utóbbi érték az elmúlt napokban kisebb ellenállást tudott jelenteni. A konszolidációs háromszög továbbra is él, az ebből történő elmozdulás mutathatná az irányt legalább rövidtávon a folytatásban. Egyelőre azonban nem élénkült meg az érdeklődés a papír iránt, az 501 forintos zárással maradtak a semleges kilátások. Az alakzatból lefelé kimozdulva 490 jelenthet először támaszt, még a 475-480-as erős támaszzóna előtt, míg felfelé 513-nál a rés aljára érdemes figyelni.
Támasz: 490
Ellenállás: 510-513

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
A távközlési vállalat árfolyamának legrosszabb napjait idézte a tegnap elért forgalom, amihez kellő eseménytelenség is társult. Ennek megfelelően továbbra a kis háromszögben várakozik a papír, 500 fölött tartva magát. A Bollingerek összeszűkülése még csak most fog indulni, vélhetően ennél korábban számíthatunk kimozdulásra a háromszögből, hiszen a hely már lényegében elfogyott az alakzatban. Az indikátoroknál semleges jelzést tapasztalhatunk, így egyelőre érdemi jelzésünk nincs a folytatást illetően. Az alakzat letörése a 475-480-as szinthez is indíthatja a papírt, míg fölfelé olyan akadályok várnak az árfolyamra, mint az 50 napos mozgóátlag 510-nél, majd az 520-as szintig visszatöltendő nagy rés.
Támasz: 475-480
Ellenállás: 510-513

Heti
A korábbi füles csésze célártól, 520 forinttól fordult az MTelekom árfolyama 3 hete, az elmúlt kettőben a nagy zuhanás szerény korrekcióját láthattuk, egyelőre komolyabb fordulat azonban nem állt be a papírnál. Az 500-as lélektani szintnél ácsorgott a héten, innen elrugaszkodva lenne lehetősége folytatni az esés visszatesztelését. Eddig ehhez nem látszott a kellő erő, de ha kitart 500-nál az árfolyam, akkor gyűjthet még némi lendületet. Lefelé fordulás esetén a következő fontosabb szintet 475 forintnál találjuk, hosszabb távon ez jelent komolyabb támasz lefelé.
