A Samsung Electronics Co. nettó nyeresége 39 százalékkal 4,63 ezer milliárd wonra (1,18 ezer milliárd forint), csökkent a január-márciusi negyedévben az egy évvel korábbi 7,6 ezer milliárd wonról.
A Samsung az idei első negyedévben 47,1 ezer milliárd won, a 2014 első negyedévinél 12,2 százalékkal alacsonyabb értékesítési árbevétel után 4,63 ezer milliárd won üzleti eredményt ért el, 29,6 százalékkal kisebbet a tavalyinál.
Kijönnek a rossz szériából?
Negyedéves összevetésben azonban a Samsung eredménye javult, ami arra utal, hogy kezd kilábalni a mobiltelefon piacon tavaly elszenvedett visszaesésből. Az első negyedéves üzleti eredmény az előző negyedévhez, a 2014-es negyedik negyedévhez viszonyítva 13 százalékkal javult, a negyedik negyedéves üzleti eredmény pedig 30 százalékkal haladta meg a harmadik negyedévit.
A Samsung a negyedévről-negyedévre bekövetkezett javulást az okostelefonok és a félvezető áramkörök növekvő értékesítésének tulajdonította.
Megelőzik az Apple-t
A Samsung mobiltelefon üzletága az első negyedévben 2,74 ezer milliárd won üzleti eredményt ért el, kevesebb, mint a felét az egy évvel korábbi 6,43 ezer milliárdnak, de jóval a 2,3 ezer milliárdos elemzői előrejelzések felett és 40 százalékkal magasabbat a negyedik negyedévinél. Az első negyedévben a Samsung 99 millió mobiltelefon készüléket értékesített, ennek nyolcvan százaléka volt okostelefon.

A Strategy Analytics piackutató vállalat adatai szerint az első negyedévben a Samsung 83,2 millió okostelefont értékesített, ami 24 százalékos piaci részesedést biztosított számára, míg az Apple 18 százalékos piaci részesedésre tett szert 61,2 millió iPhone eladásával. A negyedik negyedévben a két gyártó még egyenként 76 millió darabos értékesítéssel nagyjából döntetlenre állt.
A félvezetők is jól teljesítenek
A Samsung félvezető üzletága 2,93 ezer milliárd won üzleti eredményt ért el az első negyedévben, 8,5 százalékkal magasabbat a negyedik negyedévinél és 50 százalékkal magasabbat az egy évvel korábbinál. A képernyő üzletág 520 milliárd won üzleti eredményt ért el, a szórakoztató elektronikai üzletág pedig 140 milliárd won üzleti eredmény szintű veszteséget szenvedett el.