Sötét mód ikon
2026 június 08
Folytatódott Kína mélyrepülése

Folytatódott Kína mélyrepülése

Aggódnak a piacon

A befektetői hangulatot a sanghaji Composite index hétfői 8,5 százalékos, több mint nyolc éve a legnagyobb mértékű esése terhelte meg. Kedden a sanghaji index 1,7 százalékkal gyengült. Az index 12 százalékkal áll hó eleji értéke alatt, de 68 százalékkal egy évvel ezelőtti értéke felett. A sanghaji és a sencseni piacokon jegyzett legnagyobb vállalatok részvényeit követő CSI300 index 7,68 ponttal, 0,20 százalékkal, 3811,43 pontra csökkent. Az index 12 százalékkal áll hó eleji értéke alatt és 64 százalékkal egy évvel ezelőtti értéke felett. Mindkét index öt százalék veszteség és egy százalék nyereség között mozgott kedden.

A kínai hatóságok kedden megerősítették részvényvásárlási készségüket az árfolyamok stabilizálása céljából. A jegybank pedig likviditással látta el a pénzpiacokat és további monetáris enyhítésre tett utalást. A befektetők viszont „ahelyett, hogy részvényeket vásároltak volna, felszámolták inkább meglévő pozícióikat és kivárásra rendezkedtek be, mivel nem láttak az árfolyamokban különösebb emelkedési potenciált” – mondta Alex Wong, hongkongi Ample Finance Group igazgatója. A piacok leginkább amiatt aggódnak, hogy kezdi elveszíteni hatását a kínai hatóságok árfolyam-korrigáló igyekezete – mondta Nisi Hirocsi, a tokiói SMBC Nikko Securities Inc. igazgató helyettese.

„A kínai gazdasági növekedés lassulása miatt kialakult piaci aggodalmak mély nyomot hagytak a befektetők kockázatvállalási hajlandóságán, ami meg is látszik az európai és az amerikai részvényárfolyamokon és a dolláron is” – mondta.

A többiekre is hatással volt

A tokiói tőzsde vezető részvényindexe a Nikkei225 21,21 ponttal, 0,10 százalékkal, 20 328,89 pontra, a tőzsde első szekcióján jegyzett összes részvény árfolyamát követő Topix index 8,44 ponttal, 0,52 százalékkal, 1629,4 pontra csökkent. Leginkább a Kínával szoros üzleti kapcsolatokat ápoló vállalatok részvénye gyengült Tokióban. A Komatsu építőipari gépgyártó 2,7 százalékkal, a Sumitomo Metal Mining 2,4 százalékkal gyengült.

Szöulban a Kospi index szerény, 0,29 pontos, 0,01 százalékos emelkedést ért el és 2039,10 ponton zárt. A kínai aggodalmak miatt kialakult gyenge kezdést intézményes befektetők árfolyamcsökkenést kihasználó részvényfelvásárlásai fordították meg.

„A piac meglehetősen volatilis volt kezdetben a kínai aggodalmak és az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemelésének lehetősége miatt, de az olcsó részvényeket felvásárló befektetők a folyamatot megfordították – mutatott rá Bae Sung-young, a Hyundai Securities Co. szakértője. Az árfolyamjavulás a gyógyszeripari vállalatok és a brókercégek részvényeinek volt köszönhető.

A Hanmi Pharm hat százalékkal, a Yuhan négy százalékkal erősödött. A Samsung Securities részvénye 1,7 százalékkal, a Mirae Asset Securities részvénye pedig két és fél százalékkal erősödött. A gyengülő papírok csoportját a vegyipari és légiközlekedési vállalatok vezették. Az LG Chem 2,7 százalékkal, a Korean Air Lines három százalékkal esett.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.