Sötét mód ikon
2026 július 23
Folytatódnak a tárgyalások a minimálbérről

Folytatódnak a tárgyalások a minimálbérről

A legutóbbi tárgyalás után a munkaadók és a munkavállalók is úgy nyilatkoztak, hogy közeledtek az álláspontok, sőt Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára optimista volt azzal kapcsolatban, hogy a december 2-i egyeztetésen megállapodás születik.

A minimálbér 2013-ban 98 000, a szakmunkás minimálbér pedig 114 ezer forint. Tavaly év végén bérajánlást nem fogadtak el, az arról szóló megállapodást jóval később, idén július közepén írta alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel. A mostani tárgyalásokon ugyanakkor a jövő évi bérajánlásról is egyeztetnek a felek.

A tárgyalások jelenlegi állása szerint a munkáltatói oldal – amely eleinte az inflációval megegyező, azaz 2,4 százalékos minimálbér-emelést tartott reálisnak – már 3 és 4 százalék közötti emelést is elfogadna. Dávid Ferenc ezzel kapcsolatban azt mondta az MTI-nek: a munkaadók abban egyetértenek, hogy a minimálbér-emelés mértékének hármassal kell kezdődnie, de hogy milyen szám jön a tizedesvessző után, abban nincs egységes munkaadói álláspont. A munkaadói oldal számára 4 százalékos vagy afeletti emelés nem elképzelhető – tette hozzá.

Gaskó István, a Liga elnöke az MTI-nek azt mondta: a szakszervezetek 5,4 százalékos minimálbér-emelést és 4,4 százalékos általános bérajánlást tartanak elfogadhatónak.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.