A bizottság mindhárom törvényjavaslathoz saját módosító indítványt fűzött, amelyet a kormánypárti képviselők igenlő szavazatával fogadtak el.
A bizottság elfogadta Bánki Erik (Fidesz) módosító indítványát, amelyben a jövő évi költségvetésben a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettséget 38,3 milliárd forinttal, 15 milliárd 621,7 millió forintra csökkentette.
A jövő évi költségvetési törvényhez fűzött bizottsági módosító javaslat több tételt érint. Így a doppingellenes tevékenység sportszakmai feladataira 22,5 millió forinttal több, 187,7 millió forint jut. A sportegészségügyre pedig 15,8 millióval többet, 131,4 millió forintot javasolt a bizottság.
A Miniszterelnökség bevételét 2 milliárd 988 millió, míg a támogatását 32,6 millió forinttal javasolta csökkenteni a bizottság. Így a bevétel 6,2 milliárdra, míg a támogatás 17 milliárd 555 millió forintra csökkent.
A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap fejezeten belül a hazai innováció támogatására előirányzott 46,8 milliárd forint törlését javasolta a bizottság. Ugyancsak törölte a fejezetből a 69,1 milliárd forint innovációs járulékot.
Az építési törvénynek az egyes kereskedelmi építmények engedélyezése fenntarthatósági szempontjainak érvényesítése érdekében történő módosításáról címet viselő törvényjavaslathoz a bizottság – a részletes vita lezárásaként – mindössze nyelvhelyességi módosításokat fűzött. Így benne maradt a szövegben az, hogy a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű kereskedelmi építmény engedélyezője – országos hatáskörrel – a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal.
A betétbiztosítást és a pénzügyi közvetítőrendszert módosító törvényjavaslat lezárásaként a gazdasági bizottság több kiegészítést fogadott el a törvényjavaslathoz. Így a Pénzügyi Stabilitási Tanács – egyebek mellett – folyamatosan figyelemmel kíséri a pénzügyi piacok stabilitását. A Pénzügyi Békéltető Testület pedig – a devizahiteles ügyekben – 75 napon belül köteles kitűzni a meghallgatást.