Sötét mód ikon
2026 június 09
Fogyatkoznak a vevők az autópiacon

Fogyatkoznak a vevők az autópiacon

A bökkenő csupán az, hogy a piacról az idén is hiányzik egy kulcsszereplő, még pedig a kellő számú vevő. Igaz, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) úgy számítja, hogy 2012-ben a tavalyihoz viszonyítva mintegy 10 százalékkal, több mint 50 ezerre bővülhet a forgalomba állított új személyautók száma, ám ebből a céges (flotta)vásárlások aránya már elérte a 80 százalékot. Így az idei autópiaci folyamatokat is alapvetően meghatározta az évek óta tartó romló gazdasági helyzet. Vagyis az, hogy az elmúlt években hozott drákói jogszabályok hatására a magánvásárlók finanszírozási aránya 20 százalék alá esett – mondta Erdélyi Péter, MGE elnök. Úgy véli, hogy totálisan felborult a korábbi egészséges piaci szerkezet: jószerivel eltűnt a magánvásárlói réteg, miközben egekbe szöktek a mobilitással kapcsolatos egyéb költségek (üzemanyag, parkolási díj, büntetések, illetékek). Ennek következtében kevesebbet futnak az autók, ritkábban kell azokat cserélni – főként a magánszférában.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.