Hetek óta tart a bizonytalanság a török líra piacán. A választások másnapján került lejtőre a török deviza, miután a kormányzó AKP nem kapott abszolút többséget. Emiatt mostanáig nyitott a kérdés, vajon koalíciós kormány alakul, vagy pedig ősszel új választások lesznek.
Megmenekült a jegybank
Még ennél is nagyobb piaccsuszamlást hozott volna, ha kétharmados többséghez jut a kormánypárt, mert az elnöki rendszer bevezetésére és a jegybank jogkörének megnyirbálására készültek – emlékeztetett Saághy Pál, az Equilor vezető üzletkötője, hozzátéve: ennyiben tehát pozitív üzenete van a választásnak, hiszen csökkent a jegybank befolyásolásának kockázata. Mégsem feledkezhetünk el a fennálló politikai bizonytalanságtól. Nem tudni, hogy sikerül-e megegyezni a második legtöbb szavazatot elért, „mindenkori ellenzékkel”, esetleg a szélsőségesekkel vagy a most először parlamenti mandátumhoz jutott kurdokkal.
Carry deviza
Mint mondta, a választások után az euróval szemben a korábbi 2,85-ről 3,13-ig gyengült a török líra, bár mostanára – 3,00 közelébe erősödve – valamennyire magához tért. Fontos körülmény, hogy tegnapelőtt a jegybank tartotta az irányadó rátát, amit a magas infláció indokol.
Amennyiben sikerül koalíciót alkotni, akkor a mostani szintekről is tovább erősödhet a török líra. Ráadásul, a 7,50 százalékos irányadó ráta azt is jelenti, hogy tisztes carry trade hozamot ígér a líra, vagyis a kamat miatt is „megéri” ráfogadni.
Érdemesebb az euróval szemben megjátszani
Hogy a dollárral vagy az euróval szemben játsszuk meg a lírát? Nos, azzal szemben érdemes, amelynek a gyengülését várjuk az EUR/USD viszonylatban. Ezért az EUR/TRY ígéretesebb, ahol 2,93-nál egy Fibonacci szint az első támasz, míg ennek letörése esetén már 2,84-ig nyílhat tere a líra erősödésének.
