Sötét mód ikon
2026 július 23
Fizethetnek a belga cégek

Fizethetnek a belga cégek

Legalább 35, uniós országban bejegyzett multinacionális cég használta ki a belga többletnyereségadó-megállapítási rendszer nagyvonalúságát, de most ezeknek a nagyvállalatoknak be kell fizetniük a bizottság becslése szerint közel 700 millió euró, mintegy 217 milliárd forint adótartozást – írta közleményében az uniós intézmény a vállalatok megnevezése nélkül.

Lebukott a rendszer

Az Európai Bizottság által 2015 februárjában indított részletes vizsgálat rámutatott, hogy a többletnyereségadó-megállapítási rendszer indokolatlanul eltér mind a belgiumi társaságiadó-rendszer bevett gyakorlatától, mind az úgynevezett „szokásos piaci ár elvétől”. Ennek értelmében a bizottság kimondta, hogy a említett rendszer keretében nyújtott szelektív adókedvezmények ellentmondanak az uniós állami támogatási szabályoknak.

A bizottság arra kötelezi Belgiumot, hogy a jövőben tartózkodjon a többletnyereségadó-megállapítási rendszer alkalmazásától, illetve a tisztességes verseny helyreállítása érdekében szedje be a meg nem fizetett adót.

Igazságtalan volt a verseny

A 2005-től alkalmazott belgiumi adórendszer lehetővé tette, hogy bizonyos multinacionális vállalatcsoportok, feltételes adómegállapítások alapján, a szokásosnál lényegesen kevesebbet adózzanak Belgiumban.

„Belgium lényeges adóelőnyt biztosított egyes multinacionális vállalatoknak, és ez az uniós állami támogatási szabályokba ütközik. Torzult a verseny, hiszen a kisebb – nem multinacionális – piaci szereplők hátrányos helyzetbe kerültek” – idézte Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős biztost az uniós bizottsági közlemény.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A rendszer csupán bizonyos multinacionális csoportoknak kedvezett, míg az önálló, csoporthoz nem tartozó és kizárólag Belgiumban tevékenykedő vállalatok nem kaphattak hasonló kedvezményeket.

A bizottság véleménye szerint a rendszer súlyos versenytorzító hatást gyakorolt az uniós egységes piacra, és a gazdasági ágazatok széles körét érintette.

Dolgoznak a megoldáson

Az Európai Bizottság újabb csomaggal kívánja előmozdítani a társaságiadó-kikerülés elleni küzdelmet uniós és világszinten.

A javaslatok azon az egyszerű elven alapulnak, hogy minden vállalat a nyereség keletkezésének helyén fizessen adót. A bizottság január 27-én ismerteti azt a csomagot, amely egyúttal meghatározza a jó adóügyi kormányzás normáinak nemzetközi végrehajtására vonatkozó, összehangolt uniós megközelítést is – írta közleményében az uniós intézmény.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.