Sötét mód ikon
2026 június 08
Felkészült az atomrobbantásra Észak-Korea

Felkészült az atomrobbantásra Észak-Korea

A föld alatti robbantási helyszín bejáratánál már a mérőeszközöket is felszerelték – jelentette magas rangú dél-koreai kormányzati forrásokra hivatkozva a Csoszon Ilbo szöuli napilap pénteken.

Arról is beszámolt, hogy Dél-Korea és az Egyesült Államok szankciók mellett esetleges katonai lépéseket is fontolgat, amennyiben Phenjan végrehajtja a kísérletet.

Ri Mjong Bak dél-koreai elnök a tervezett robbantás miatt csütörtökön válságértekezletet tartott diplomáciai és biztonsági tisztviselőkkel Szöulban, amelyet követően azt ígérte, hogy „súlyos következményei lesznek” annak, ha Észak-Korea beváltja fenyegetését.

Ezzel párhuzamosan a hivatalos észak-koreai hírügynökség, a KCNA pénteken közölte, hogy Phenjan „könyörtelen megtorlás tüzét zúdítja” az Egyesült Államokra, katonái pedig fel vannak készülve arra, hogy „átfogó akciót” indítsanak az ellenséggel szemben.

Észak-Korea a múlt héten jelentette be, hogy a „nép kérésére” atomrobbantást fog végrehajtani, válaszul arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb szankciókkal sújtotta a bezárkózó kommunista országot, amiért az tavaly decemberben műholdfellövésnek nevezett rakétakilövést hajtott végre, megszegve ezzel a világszervezet korábbi határozatait. A szankciók végrehajtásának esetére pedig „fizikai megtorlással” fenyegette meg Dél-Koreát Phenjan.

Észak-Korea eddig két alkalommal, 2006-ban és 2009-ben hajtott végre kísérleti atomrobbantást.

Elemzők által a decemberi sikeres rakétakilövést követően elvégzett számítások szerint az észak-koreai hordozóeszközök akár az Egyesült Államok nyugati partvidékét is el tudják érni, azt egyelőre azonban valószínűtlennek tartják, hogy Phenjan képest lenne nukleáris robbanótölteteket gyártani a rakétákhoz.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.