Minden mínuszban kezdett
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 63,02 pontos csökkenéssel, 21 332,93 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,29 százalékkal gyengült.
A kereskedés kezdetén a londoni FTSE-100 index 0,84 százalék esést mutatott pénteki zárásához képest. A frankfurti DAX index 1,68 százalék, a párizsi CAC-40 index 1,36 százalék eséssel kezdett kedden.
A jelentősebb európai vállalatokat magában foglaló gyűjtőindexek közül a Frankfurtban vezetett EuroStoxx50 1,49 százalékkal, a Londonban vezetett FTSE Eurofirst 300 pedig 1,29
százalékkal esett a keddi kezdéskor.
Az euró 0,65 százalék erősödéssel, 1,1286 dolláros jegyzésen kezdett. A Brent olaj határidős jegyzése 2,29 százalékkal hordónként 52,91 dollárra csökkent.
Az arany a határidős piacon 0,85 százalékos erősödéssel, unciánként 1142,10 dolláros jegyzésen állt az európai kereskedés kezdetén.
Makroadatok lehetnek piacbefolyásolóak
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője gyenge-közepes forgalom mellett 1-2 százalékos esésre számít, vélekedése szerint az ázsiai piacokat követi majd a magyar tőzsde. A kínai gazdaság növekedésével kapcsolatos bizonytalanság is hozzájárult ahhoz, hogy 1-4 százalék közötti mínuszban fejezték be a kereskedést a vezető ázsiai indexek – fejtette ki. Európai makroadatok is várhatók kedden, amelyek befolyásolhatják a kereskedést, egyebek mellett olasz GDP adat és német munkanélküliségi adat – tette hozzá.
Számíthatunk még a az euróövezeti, a brit és a német augusztusi feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexre (BMI), valamint az euróövezeti munkanélküliség augusztusi alakulása befolyásolhatja a befektetői döntéseket.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője is közepes forgalom mellett, 1-1,5 százalékos esésre számít a BÉT-en az ázsiai piacokról érkező rossz adatok miatt. Mivel az OTP a legkitettebb a nemzetközi hangulat változására, ennél a papírnál vár nagyobb árfolyamcsökkenést az elemző.
Nem csoda, hogy kisebb növekedést várnak
Augusztusban három éve a legnagyobb mértékben esett vissza a kínai feldolgozóipari teljesítmény, ami már az ázsiai tőzsdei kereskedelemben is nagy indexcsökkenést idézett elő.
„A kínai adatok különösen aggasztóak annak tekintetében, hogy a People’s Bank of China már eddig is komoly erőfeszítéseket tett a gazdaság fellendítése érdekében” – kommentálta a keddi feldolgozóipari adatokat Craig Erlam, az OANDA piaci elemzője.
„Nem is csoda, hogy a piacon 7 százalék alatti növekedésre számítanak az év második felében, hacsak nem hoznak további monetáris és költségvetési intézkedéseket” – tette hozzá.
Innen indultka az indexek
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,05 pontos, 0,29 százalékos emelkedéssel, 21 395,95 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,9 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama a Mol kivételével erősödött az előző napi záráshoz képest.
Hétfőn Frankfurtban a DAX index 10 259,46 ponton zárt hétfőn, 39,07 ponttal, 0,38 százalékkal a pénteki zárás alatt. A párizsi CAC-40 index 22,18 ponttal, 0,47 százalékkal, 4652,95 pontra csökkent. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 index 0,52 százalékkal gyengült. A londoni tőzsde bankszünnap miatt zárva tartott.
Nem tudott talpra állni Amerika
Eséssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde főbb mutatói. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 115 ponttal, 0,69 százalékkal, 16528 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutató 17 pontot veszített, így 0,85 százalékkal esett, és 1972 ponton fejezte be a napot. Ez a mutató 2012 óta a legrosszabb havi százalékos csökkenést jelenti. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 51 ponttal, 1,06 százalékkal csökkent, és 4777 ponton zárt.